Lannert Judit programja egybecseng azzal, amiért a polgári engedetlenség miatt elbocsátott tanárok küzdöttek

Közleményben reagáltak azok a pedagógusok, akiket 2022-ben polgári engedetlenség miatt bocsátottak el az állásukból, miután Magyarország új oktatási és gyermekügyi minisztere, Lannert Judit parlamenti bizottsági meghallgatásán arról beszélt, hogy a kormány rehabilitálni kívánja az érintett tanárokat.

A Tanítanék Mozgalom Facebook-oldalán tette közzé a négy éve kirúgott tanárok közleményét, amelyben a pedagógusok azt írják, hogy már maga a bejelentés is „hatalmas elégtétel”, és nagyra értékelik, hogy az új miniszter programjában több olyan célkitűzés is szerepel, amelyekért korábban tiltakoztak.

A polgári engedetlenséget elsősorban a pedagógusok sztrájkjogának helyreállításáért, az oktatási rendszerünk súlyos, válságos állapota és a tanítványaink jövőéért érzett aggodalom, valamint az előző döntéshozók megalázó, a pedagógustársadalmat semmibe vevő attitűdje miatt vállaltuk, s most mindezen problémafelvetéseinkre választ kaptunk. A miniszteri program mindezekre kitért, s bizakodással tölt el minket.

A tanárok azt is hangsúlyozták: remélik, hogy a bejelentés megnyugvást jelent azoknak a kollégáknak is, akik szolidaritásból mondtak fel, vagy a státusztörvény miatt hagyták el a pályát. Szerintük fontos lenne, hogy a pedagógusok szabadon visszatérhessenek a közoktatásba, mert ez az egész rendszer számára nyereséget jelentene.

Közleményük végén megköszönték mindazok támogatását, akik kiálltak mellettük az elmúlt években, külön kiemelve ügyvédeiket, valamint a Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ segítségét.

Az elbocsátott tanárokkal az Eduline-on is több cikkben foglalkoztunk. Beszámoltunk arról, hogyan élték meg a kirúgásukat, mit éreztek abban az időszakban, illetve arról is, hogy azóta ki milyen pályán folytatta.

Hozzászólások

PSZ a NOKS-dolgozók béremeléséről: „Rétvári és a Fidesz ne tegyen több kárt a szakszervezeti érdekérvényesítésben”

A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.

Lannert Judit a nagykanizsai tanévnyitón: „Hamarosan bejelentjük a NOKS-dolgozók béremelését”

„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu