Helen Mirren és Cuba Gooding Jr. is kiáll az SZFE mellett - a lista szinte már végtelen

A magyar színház- és filmvilág képviselőin kívül egyre több külföldi híresség is kiáll a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) mellett. Most listába szedtük a neveket.

  • Eduline

A hvg.hu úgy tudja, hamarosan a brit újságolvasók elé kerül az a levél, amelyet a brit kulturális- és közélet képviselői írtak alá a Színház- és Filmművészeti Egyetem „hiteles vezetése” melletti kiállásaként. A levélben sorra veszik a SZFE átalakításainak az állomásait, az új kuratórium kinevezésétől a szenátus lemondásáig, illetve az egyetem elfoglalásáig.

A levél végén azt kérik a magyar kormánytól, hogy állítsa vissza az SZFE intellektuális és vezetői autonómiáját, amely szerintük létfontosságú a művészi kreativitás, az akadémiai kutatás és oktatás tekintetében.

Az aláírók listája a következő:

  • Adam Low - rendező
  • Akram Khan - táncos, korreográfus
  • Ayelet Waldman - író
  • Augustus Casely-Hayford - történész, kurrátor
  • Caryl Churchill - drámaíró
  • Cate Blanchett - színész
  • Chris Smith - politikus, egyetemi tanár
  • Christi Puiu - filmrendező
  • Colm Toibin - regényíró
  • David Edgar - drámaíró
  • David Gothard - színházigazgató
  • David Hare - drámaíró
  • David Lan - producer, szerző
  • Eddie Redmayne - színész
  • Eric Schlosser - író
  • Helen Mirren - színész
  • Joe Wright - filrendező
  • Jude Kelly - fesztiváligazgató
  • Juliet Stephenson - színész
  • Marie-Helene Estienne - színházigazgató
  • Nicholas Hytner - színházigazgató
  • Martin Sherman - drámaíró
  • Matthew Lopez - drámaíró
  • Michael Chabon - író
  • Nico Muhly - zeneszerző
  • Paul Mason - író
  • Pawel Pawlikowski - filrendező
  • Peter Brook - színházi és filmrendező
  • Philip Pullman - író
  • Richard Eyre - színházi és filmrendezőRichard Eyre, English theatre and film directorKözzétette: Színház- és Filmművészeti Egyetem – 2020. szeptember 7., hétfő
  • Roger Michell - filmrendező
  • Salman Rushdie - író (a brit szerző szolidaritásáról készült fotót itt nézhetitek meg)
  • Stephane Braunschweig - színházigazgató
  • Stephen Daldry - színházi és filmrendező
  • Stephen Frears - filmrendező
  • Tracey Seaward - filmproducer  

 A felsoroltakon kívül szolidaritását fejezte ki az SZFE mellett:

  • Ana Ularu - színésznő
  • Cuba Gooding Jr. - színész

Facebook

De a lista szinte már végtelen, napról napra egyre több országba jut el a Színművészetisek híre és egyre többen fejezik ki szolidaritásukat. Ha szeretnétek az összes hazai és külföldi támogatót átlátni, akkor érdemes időről időre ellátogatnotok a Színház- és Filmművészeti Egyetem Facebook-oldalára. Itt folyamarotosan megosztják az újonnan csatlakozókat.

"Harmadik figyelmeztetés" - több ezren álltak be az SZFE élőláncába

Háromkor indult az SZFE mai megmozdulása, az egyetem Vas utcai épületétől egészen a Parlamentig álltak az élőláncban.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.