Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Újabb egyetemi épületre kerültek piros-fehér szalagok, amiket végül a vezetés leszedetett.
ELTE jogi karáról is eltűntek azokat a feliratok, amelyeket a szemeszter első napjára készülve, piros-fehér szalagok kíséretében helyeztek ki a jogászhallgatók az Egyetem téri főépületre.
Az ELTE ÁJK vezetése az épület gondnokságával távolította el a fotók alapján a közlekedést egyébként egyáltalán nem zavaró feliratokat a főépületről - írja a Mérce.
❗️ Az ELTE ÁJK vezetése beállt abba a sorba, akik megakadályozzák, hogy a hallgatóik kifejezzék szolidaritásukat más...
Közzétette: Jogász Sejt – 2020. szeptember 7., hétfő
Korábban az ELTE ÁJK-hoz hasonlóan a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara is eltávolította az épületre kikerült, SZFE-vel szolidarizáló feliratokat, mondván, az kar azokra nem adtak engedélyt.
Helen Mirren és Cuba Gooding Jr. is kiáll az SZFE mellett - a lista szinte már végtelen
A magyar színház- és filmvilág képviselőin kívül egyre több külföldi híresség is kiáll a Színház- és Filmművészeti (SZFE) mellett. Most listába szedtük a neveket.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.