Öt kérdésben nyújtottak be népszavazási kezdeményezést a PSZ alelnökei
Március 14-én öt oktatási kérdésben kezdeményeztek népszavazást a Pedagógusok Szakszervezetének alelnökei, Gosztonyi Gábor és Totyik Tamás a Nemzeti Választási Irodánál (NVI).
Március 14-én öt oktatási kérdésben kezdeményeztek népszavazást a Pedagógusok Szakszervezetének alelnökei, Gosztonyi Gábor és Totyik Tamás a Nemzeti Választási Irodánál (NVI).
A szakképzésben határozatlan idejű, a közoktatásban kétnapos országos sztrájk kezdődik március 16-án.
Nem csak Budapesten, Sopronban is fáklyás felvonulással készülnek március 15-re a tiltakozó tanárok. Összeszedtük, milyen oktatással kapcsolatos eseményeket hirdettek a márciusi nemzeti ünnepre.
A bojkotthoz eddig több mint háromszáz pedagógus csatlakozott, a kormány szerint viszont a szükséges létszámnál még így is másfélszer többen jelentkeztek a vizsgák megszervezésére.
Elfogadhatatlannak tartják a szakmai és civil szervezetek a kormány által javasolt törvénymódosításokat, amelyek tovább mélyítik az oktatás problémáit, és csorbítják a pedagógusok, diákok és szülők jogait.
A Belügyminisztérium legújabb jogszabálytervezete szerint akár technikai eszközökkel is ellenőrizhetnék a munkáltatók a pedagógusok munkáját.
5-10 perces anonim kérdőívvel mérnék fel a pedagógusok véleményét a kormány teljesítményértékelési tervéről.
Hivatalból átfogó vizsgálatot indított a közoktatási intézményekben Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa, most üzent neki a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ).
Március 16-án és 17-en ne küldjék be a gyerekeiket azokba az intézményekbe, ahol munkabeszüntetést szerveznek a pedagógusok – erre kéri a szülőket a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
Egy tervezet szerint 2024-től élne az új rendszer, de annak bevezetéséről egyelőre még nem döntöttek.
Reagált a teljesítményértékelési és differenciált béremelési rendszer bevezetésének tervére a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
Egyre több helyen bukkan fel a "Veletek vagyunk!" felirat - a diákok országos ülősztrájkot és élőláncot, a tanárok és szülők szolidaritási akciókat, a szakképzésben dolgozók figyelmeztető sztrájkot tartanak. Ma van a szolidaritás napja - egy éve sztrájkoltak először a pedagógusok, itt követhetitek az eseményeket.
A sztrájkkövetelésekre nem kaptak érdemi választ a kormánytól, Maruzsa Zoltán államtitkár a tervezett új teljesítményértékelési rendszert ismertette – ezt mondta a sztrájktárgyalások legutóbbi fordulójáról Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) választmányi tagja.
Három napja tart a pedagógusok egyhetes sztrájkja. Mutatjuk, mi történt eddig, és mi várható a következő napokban.
Milyen helyzetben vannak a legfiatalabb pedagógusok? Erről osztott meg egy történetet a Pedagógusok Szakszervezete.
Két ponttal kiegészítette sztrájkköveteléseit a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
Bizonytalan helyzetbe került 21 magyar alapítványi egyetem nemzetközi csereprogramjának jövője, március végéig kell megállapodnia a kormánynak, ha 2024-ben is szeretnének az érintett egyetemek Erasmus+ és Horizont programokban részt venni - és ez még csak a jéghegy csúcsa. Elhoztuk a hét legfontosabb híreit az egyetemi felvételivel, a tanári tiltakozásokkal és leendő középiskolásokra váró fontos vizsgákkal kapcsolatban is.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a kormány meghátrált, ezért ők is csatlakoznak a sztrájkhoz.
Az elgondolás nem új, már a decemberi oktatási fórumon is volt szó róla, és a decemberi egyeztetésen a helyettes államtitkár is beszélt róla – mondta a pedagógusok új teljesítményértékelési rendszeréről a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke.
Az első napon Miskolctól Bükkábrányig gyalogoltak a Tudásmenet résztvevői, kedden Kerecsend a végállomás.