Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A szakképzésben határozatlan idejű, a közoktatásban kétnapos országos sztrájk kezdődik március 16-án.
"A kormány érdemben semmilyen követelésre nem reagált, ezért a PDSZ és a PSZ meghirdették a következő sztrájknapokat – a közoktatásban ÉS a szakképzésben egyaránt" - írják a szakszervezetek a nedolgozzingyen.hu-n.
A sztrájkot a szakszervezetek a kormánnyal folytatott tárgyalások eredményétől tették függővé, szerintük azonban egyik követelésükre sem reagáltak, ezért a közoktatásban kétnapos, a szakképzésben pedig határozatlan idejű sztrájkba kezdenek március 16-án, a tavaly meghirdetett határozatlan idejű pedagógussztrájk első évfordulóján.
A szakszervezetek több mint egy éve követelik többek között a szakképzések közoktatásba való visszacsatolását, szabad tankönyvválasztást, a Nemzeti Alaptanterv átdolgozását és a tanári bérek rendezését, a tüntetések, sztrájktárgyalások és tiltakozások eddig viszont még nem hoztak eredményt. A tanárok béremelését a kormány még mindig az Európai Uniótól és az uniós támogatások megérkezésétől teszi függővé, a rendszer átalakítása és a követelések figyelembe vétele helyett pedig a tanárok munkáját ellenőriznék a januárban bejelentett teljesítményértékelési rendszer bevezetésével. A Belügyminisztérium legutóbbi tervezete szerint a pedagógusok éves teljesítményértékeléskor olyan szempontokat vennének figyelembe, mint a tanárok belső megbeszéléseken, rendezvényeken való részvételének gyakorisága, a szülőkkel kialakított kapcsolat, valamint a diákok felzárkóztatásában és tehetséggondozásában vállalt szerepük, érettségi- és versenyeredményeik, továbbá a túlórák és felkészüléssel töltött órák száma.
Az értékelési rendszerrel kapcsolatban kezdetben felmerült, hogy a rosszul teljesítő tanárok béréből elvonnának, míg a legalább 70 százalékos eredményt elérő pedagógusokat egy éven keresztül magasabb összeggel jutalmaznák, ez az ötlet azonban a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint olyan sok kritikát kapott, hogy végül elvetették. Bár a szakszervezetek továbbra is tiltakoznak az értékelési rendszer ellen, a szakképzésben már zajlik is az oktatók értékelése, hamarosan pedig a közoktatásban is tesztelni fogják.
A tervezett teljesítményértékelési rendszer és a munkabérek eltérítése alkalmatlan a pedagóguspálya vonzerejének helyreállítására, a tanulói eredményesség növelésére, de ezzel a pedagógusbérek ígért felzárkóztatása sem valósul meg, kiszámítható életpályát, előmenetelt pedig végleg nem biztosít
- írja a PSZ és a PDSZ. Szerintük "ameddig a sztrájk tart, addig a kormány nem tudja azt hazudni, hogy amit tervez, abba belenyugodtak a pedagógusok", így a közoktatásban március 16 és 17 között, a szakképzésben pedig március 16-tól határozatlan idejű sztrájkba kezdenek. A szülőktől azt kérik, a kijelölt napokon ne küldjék iskolába a gyerekeiket, a támogatók pedig vonjanak élőláncokat a tiltakozásban részt vevő intézmények köré, hogy láthatóvá tegyék az akcióikat.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).