Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Három napja tart a pedagógusok egyhetes sztrájkja. Mutatjuk, mi történt eddig, és mi várható a következő napokban.
Január elején jelentette be a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének kongresszusa, hogy a január 21-i központi középiskolai felvételit követően ismét országos sztrájkba kezdenek.
Azért nem egy napban, hanem egy hétben gondolkodunk, hogy a sztrájkfolyamat új erőre kapjon – írták a nedolgozzingyen.hu-n. A sztrájkhoz a Pedagógusok Szakszervezete is csatlakozott.
A sztrájkhoz a budapesti intézmények mellett eddig többek között hét debreceni gimnázium, az összes szegedi középiskola, a szombathelyi tanárok kétharmada és számos kisebb-nagyobb település iskolái és óvodái csatlakoztak.
,,A fotóinkkal pedig arra a nevetséges, avítt és szakmaiatlan mondatra reagálunk, amelyet ennek a területnek a felelőse mondott, és attól tartunk, így is gondolja: a tanár “viselkedésével, megjelenésével az intézmény és a magyar köznevelés jó hírét erősítse”. Hát erősítettünk, mert akár így is lehetne tanítani, nem ez a lényeg!" - írják a kreatívan, jelmezekben sztrájkoló Közgazdasági Politechnikum pedagógusai.
A Közgazdasági Politechnikum tanárainak nagy része csatlakozott az országos sztrájkhoz. Január 23-án nem tanítottunk.A...
Posted by Közgazdasági Politechnikum on Monday, January 23, 2023
Van olyan intézmény, ahol az összes pedagógus, máshol mindössze egy vagy néhány fő csatlakozott az országos akcióhoz, a PDSZ szerint azonban „a kis sztrájk is sztrájk”, minden résztvevő elősegíti az oktatás ügyének javítását.
Mór, Táncsics Gimnázium
Posted by Mariann Czédly on Monday, January 23, 2023
Az elmúlt napokban egyébként a pedagógusi szakszervezetek sztrájkköveteléseinek listája - többek között méltányos fizetést és kisebb munkaterhelést követelnek - két újabb ponttal bővült.
Követeljük a sztrájkjog helyreállítását és a megfélemlítési céllal meghozott kormányrendelet visszavonását!
- írja a PDSZ arra a rendeletre célozva, ami lehetővé teszi, hogy a tankerületek könnyebben elbocsáthassák azokat a pedagógusokat, akik a polgári engedetlenségi vagy sztrájkakcióik miatt nem teljesítik a munkájulat.
A pedagógusok mellett egyébként több szakmai szervezet és a szülők is kiálltak. A Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete felhívást közölt a szakszervezetekhez, hogy csatlakozzanak a pedagógusok szolidaritási sztrájkjához, a Pécsi Szál - Baranyai Civil Bázis pedig levelet írt a térség parlamenti képviselőinek a tanárok és az oktatás ügyéről, többek között a korábban elbocsátott pedagógusok visszahelyezését és korszerű nemzeti alaptanterv biztosítását követelve.
A héten országszerte különböző események és fórumok is zajlanak. Szerda reggelenként, vagyis a "zebraszerdákon" a pedagógusokkal szolidaritást vállaló szülők már hetek óta, az ország több pontján is elfoglalják a gyalogátkelőhelyeket.
Beszámoló a 4. ZebraszerdárólMondhatom, hogy országossá nőtte ki magát a mozgalom. Békésről már kaptam fotót is...
Posted by Kállai Kornélia on Wednesday, January 25, 2023
Országszerte több kisebb-nagyobb megmozdulás mellett szerda délután 16 órától a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium pedagógusai szerveznek tiltakozó sétát a fővárosban a Hidegkuti Nándor Stadiontól a Papp László Sportarénáig, péntek reggelre pedig az Eötvös József Gimnázium diákjai készülnek tüntetéssel az Astoriánál, melyhez várják a további csatlakozó intézményeket.
,,Szeretnénk éreztetni a városunkkal, hogy amit most a tanáraink és a diákság szenved el, az az egész társadalom életére is kihatással van! Gyertek el minél többen, és mutassuk meg, hogy nem nyugszunk amíg nincs érdembeli változás az oktatásban!" - írják a Facebook-esemény leírásában.
Szombat délután Pomázon szerveznek szolidaritási futást és sétát az oktatásért, a sztrájkhét utolsó napján és a legelső pedagógussztrájk első évfordulóján, január 31-én pedig Pécsett és a fővárosban is tartanak majd fórumokat és alternatív tanítási napokat.
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.