Ideje szakítani a "megszokott arroganciával": törvénymódosítást kér a PDSZ
A köznevelési törvény módosítását kezdeményezi a szakminiszternél a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
A köznevelési törvény módosítását kezdeményezi a szakminiszternél a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
Pedagógus érdekképviseletek az igazgatói kinevezés szabályozásának felülvizsgálatát kérik, egy-egy miskolci, kecskeméti és püspökladányi iskola után egy fővárosi zeneiskola dolgozói is tiltakoznak vezetőjük kinevezése miatt - írta a Magyar Nemzet.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerint a kormányzati kommunikáció ellenére nem nevezhető sikertörténetnek az idei tanévkezdés. Mendrey László pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a tankönyvpiac "beszűkült", a tananyag komoly aggodalmakra ad okot, és a kísérleti tankönyvekben leírtak ellenőrzésére sem volt elegendő idő, így azokban maradtak hibák.
A Pedagógusok Demokratikus Szervezete nyílt levéllel fordul Balogh Zoltán emberierőforrás-miniszterhez, amelyben többek között azt kérik, hogy egységesítsék a köznevelésben dolgozó pedagógusok kötelező óraszámát - mondta az Együtt-PM szövetséggel folytatott keddi megbeszélést követően Mendrey László, a PDSZ elnöke.
Indokolt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) működésének áttekintése, a szükséges változtatások - szakmai egyeztetéseken alapuló - végrehajtása - többek között ezt állapította meg a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) küldöttsége és a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke keddi találkozójukon.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) egyeztetést kezdeményezett az új köznevelési államtitkárral és a Nemzeti Pedagógus Kar elnökével az oktatás aktuális kérdéseiről.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt javasolja a kormányzatnak, hogy állítsák vissza 18 évre a tankötelezettség felső korhatárát.
Pedagóguselbocsátásoktól tart a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a több középiskolában tapasztalható tanulóhiány miatt. A tömörülés a tankötelezettség korhatárának visszaállítását javasolja.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) vasárnapi közleménye szerint a rendelet felülírná a nemzeti...
Huszonnégy pontban foglalta össze az elmúlt négy év oktatáspolitikai intézkedéseit a Pedagógusok Demokratikus...
„Párbaj? Nem is értem, miről beszél az államtitkár asszony, mi nem párbajozni akarunk” – mondta a TV2-nek Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke. Ez már a sokadik felvonása a PDSZ és Hoffmann Rózsa közötti összetűzésnek.
Keményebb és professzionálisabb munkára intette a pedagógusokat Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár szerdai sajtótájékoztatóján - a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nyílt levélben válaszolt.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt javasolja, hogy augusztus 1-től szűnjön meg a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik). Erről Mendrey László elnök beszélt hétfői budapesti sajtótájékoztatón.
Támogatja a tanári portfólió feltöltésének bojkottját a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
Nem fizette ki időben a pedagógusok útiköltség-térítését a Klebelsberg-központ - közölte a Pedagógusok Demokratikus...
Titoktartási és pártatlansági nyilatkozat tételére kötelezik azokat a tanárokat, akik közmunkásokat oktatnak - mondta...
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint örvendetes, hogy a minimálbérhez kapcsolódva nő a...
Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerint visszalépés a Klebelsberg...
Sztrájkot szervezhet jövőre a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) megfelelő támogatottság esetén -...
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) ismét levélben fordul a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ...