A hét hírei: a felvételi pontszámoktól a legjobb mobilappokig

Elutasította az Alkotmánybíróság egy tankönyvkiadó indítványát, aki szerint jogellenesen államosították a tankönyvpiacot. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is tárgyalásokat kezdett a minisztériummal. Már lehet jelentkezni a tavaszi érettségire, és megjelent a felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése. Öt, halogatás elleni appot mutattunk be. A hét hírei és cikkei.

  • Eduline
Shutterstock

Felvételi: már csak két hétig jelentkezhettek

Február 15. a 2015-ös felvételi jelentkezési határideje: az eduline-on folyamatosan számolunk be a legfontosabb változásokról és tudnivalókról. A felvételi tájékoztató pénteken megjelent kiegészítéséről itt olvashattok, új pontszámító kalkulátorunkat pedig itt próbálhatjátok ki. A 2015-ös felvételivel kapcsolatos összes cikkünket itt találjátok.

Már lehet jelentkezni a tavaszi érettségire

Február 16-ig jelentkezhettek a május-júniusi érettségi vizsgákra, amelyek május 4-én kezdődnek. A részleteket itt olvashatjátok, a 2015-ös érettségivel kapcsolatos összes cikkünket pedig itt találjátok.

Öt mobilalkalmazás halogatás ellen

Nektek is nehezen megy a felkelés, az időtök jó beosztása vagy egy beadandó elkezdése? Cikkünkben öt olyan appot mutattunk be, amelyeket a feladatok ütemezésére, kikerülhetetlen emlékeztetők beállítására, jegyzetelésre és motivációgyűjtésre is használhattok. Itt olvashattok róluk.

Itt a vége: az Alkotmánybíróság szerint szabályos volt a tankönyvpiac átalakítása

Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította azt az indítványt, amelyet egy tankönyvkiadó és -forgalmazó nyújtott be a tankönyvellátásról szóló rendeletek megsemmisítésére. Az indoklás szerint ugyanis az ilyen tevékenység nem tekinthető megszerzett tulajdonnak, az arra vonatkozó jogi környezet módosítható. A részleteket itt találjátok.

Nem csökkentenék a gimnáziumi helyek számát?

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szerint nem csökkentenék a gimnáziumi férőhelyek számát, a szakképzést viszont megerősítenék. Szerinte a közismereti tárgyakat az általános iskolában, és nem később, a szakiskolában kell megtanulniuk a diákoknak. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pedig a héten arról beszélt: egy rossz diplománál többet ér egy jó szakmunkás-bizonyítvány. A Fidesz frakciülésén az ''értéktelen diploma'' is téma lesz.

Folytatódik a szócsata a szegregáció körül

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma elítéli a jogellenes elkülönítést, és a hátrányos helyzetű gyermekek számára esélyteremtő oktatási feltételeket szeretne létrehozni. Nem ért egyet ugyanakkor az erőszakosan integrációt követelőkkel sem - írták Dúró Dóra, az Országgyűlés kulturális és oktatási bizottsága jobbikos elnökének kijelentéseire reagálva. Balog Zoltán közben arról beszélt: nem azzal van baj, ha egy iskolába csak roma gyerekek járnak, hanem azzal, ha ott nem kapják meg a megfelelő színvonalú oktatást.

A PDSZ is tárgyal a minisztériummal

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is tárgyalni kezdett az Emberi Erőforrások Minisztériumával: először a pedagógusok munkaterhelésének vizsgálata került szóba. Múlt héten a Pedagógusok Szakszervezetével (PSZ), az Oktatási Vezetők Szakszervezetével és a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezettel tárgyalt az Emmi. A részleteket itt olvashatjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Rekordjelentkezés, káoszos pontszámítás, brutális ponthatárok: ilyen volt a 2026-os felvételi

Soha ennyien nem próbáltak még bekerülni a magyar felsőoktatásba, mint idén: közel 140 ezren adták be jelentkezésüket a 2026-os felvételin. Miközben több területen nőtt az állami férőhelyek száma és rekordmagas érdeklődés érkezett egyes szakokra, a felvételizőknek idén sem volt könnyű dolguk: a pontszámítás szabályai sokakat megzavartak, többen pedig arra panaszkodtak, hogy a rendszerben később kevesebb pont jelent meg, mint korábban. Közben az ELTE, a Corvinus, a BME és a Pázmány népszerű képzésein idén is kiugróan magas ponthatárok születtek.

Teljesen vegyes a kép: így változtak a ponthatárok az óvodapedagógus-képzéseken

Van, ahol több tíz ponttal magasabb ponthatárral lehetett csak bekerülni, máshol viszont könnyebb volt bejutni, mint egy évvel ezelőtt. Az idei felvételi eredmények alapján az óvodapedagógus-képzéseken nagyon eltérően alakultak a ponthatárok: miközben az ELTE továbbra is vezeti a mezőnyt, több egyetemen jelentős emelkedés vagy éppen visszaesés látható a tavalyi adatokhoz képest.

Egy helyen a legnépszerűbb szakokon húzott ponthatárok

A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották. A Felvi adatai alapján nappali, államilag finanszírozott képzésre első helyen a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szakokat jelölték meg.