A NAT ellenes tüntetést is későbbre halasztják
A szervezők a központi március 15-ei ünnepség lefújása után döntöttek így.
A szervezők a központi március 15-ei ünnepség lefújása után döntöttek így.
Már 211 iskolában, összesen 65 különböző településen tiltakoznak az új Nemzeti alaptanterv (NAT) ellen.
Az irodalomtankönyv-család szerzője vállalja könyveinek szakmai hitelességét, és nem hagyja, hogy ettől rosszabb minőségű tankönyvek szülessenek. A NAT-ról és a kerettantervekről úgy nyilatkozott, csak tanári előadásra és passzív tanulói befogadásra épülő órák tömegét lehet velük elérni.
Az Európai Szülők Magyarországi Egyesülete (ESZME) szerint nemcsak az új, hanem a jelenlegi NAT-ot is vissza kell vonni.
"Aki nekünk írt, azt minden esetben megválaszoltuk. Azt állítani, hogy nem volt egyeztetés, hazugság" - mondta ma megjelent interjújában Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár.
A Civil Közoktatási Platform nyilvános szakmai beszélgetésre hívja Hajnal Gabriellát, a NAT megújulásáért felelős megbízott miniszteri biztost.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) közleményt adott ki, amelyben a Nemzeti alaptanterv (NAT) és a hozzá kapcsolódó kerettantervek bevezetésének elhalasztását kéri.
Alacsony bérek, tanárhiány, óraterhek és több mint 1500 egyházi iskolákban tanító pedagógus írta alá azt az állásfoglalást, mely a komoly oktatási problémára hívja fel a figyelmet.
A napokban megjelent 45 fős listára reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Azt mondják, közel százötvenen dolgoztak a Nemzeti alaptanterven.
"Az iskola nem a gyermekek igényeit kielégítő intézmény, hanem az a feladata, hogy átörökítse a nemzeti kultúrát" - hangzott el Takaró Mihálytól egy interjúban. Szerinte így az "sem lehet kérdés, hogy Egri csillagok vagy Harry Potter".
A székesfehérvári iskola 55 tanára írt nyílt levelet, kiemelve, hogy elutasítják az új Nemzeti alaptantervet.
Egy fizikatanár azt állítja, bár neve szerepel az alaptanterv előkészítőinek listáján, megjelenéséig nem is látta a dokumentumot, ugyanakkor több nevet is hiányol. Az Oktatási Hivatal szerint azonban a nyilvános lista teljes.
45 ember neve van a listán. Vajon hányan látták az alaptantervet a megjelenés előtt?
Csak úgy sztrájkolhatnának a tanárok, ha a gyermekfelügyelet biztosítása mellett az első négy-öt órájukat meg is tartanák, vagyis csak délután tüntethetnének az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elutasította az "ajánlatot".
Továbbra is folyamatos az új Nemzeti alaptanterv (NAT) bevezetése elleni tiltakozás, a kialakult helyzetről még a BBC is beszámolt. De a magyarországi tanárok helyzete sem csak itthon ismert: az Európai Bizottság is vázolta a tanárhiányt és a bérezés körüli problémákat. A kéthetes külföldi nyelvtanfolyamokról is derültek újabb infók, ezzel együtt újabb kérdések is, valamint a koronavírus hazai, iskolai hatásáról is beszámoltunk: heti hírösszefoglalónkat olvashatjátok.
Tüntetést szerveznek az új NAT (Nemzeti alaptanterv) bevezetése ellen. Újabb iskola diákjai rakták ki a NO NAT feliratot, közben a tüntetés eseményéhez is már több ezren csatlakoztak.
Ma délután 16:00-tól lesz a Független Diákparlament által szervezett tiltakozás a Hősök terén..
A Magyartanárok Egyesülete választmánya nyilatkozat megosztását javasolja azoknak a tanároknak, akik egyetértenek a NAT-ra vonatkozó bírálatokkal.
Az egyházi iskolák is tiltakoznak az új NAT ellen.
A BBC egyik újságírójának érdeklődését is felkeltette az új NAT-tal kapcsolatos tiltakozás. Megkérdezte olyan személyek véleményét, akik a NAT mellett vannak és olyanokét is, akik ellene.