Közelegnek a szóbeli érettségik: mutatjuk, mire kell figyelni a vizsgákon
Összegyűjtöttük, mire kell számítani a legfontosabb szóbeli vizsgákon, hogyan pontoznak, és mire érdemes különösen odafigyelni.
Összegyűjtöttük, mire kell számítani a legfontosabb szóbeli vizsgákon, hogyan pontoznak, és mire érdemes különösen odafigyelni.
A fizetés továbbra is az egyik leggyakoribb elégedetlenségi forrás a pályakezdők körében, de nem ez az egyetlen. Az Oktatási Hivatal 2025-ös DPR Frissdiplomás kutatása szerint sok frissdiplomás a szakmai előrelépési lehetőségekkel és a munka társadalmi megbecsültségével sem elégedett maradéktalanul.
A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke egyeztetett Szűcs Dórával, az Országgyűlés Oktatási Bizottságának elnökével. A találkozón az oktatást érintő jogalkotási kérdésekről és a pedagógusokat érintő legfontosabb ügyekről volt szó.
Egy lejárt szerződés miatt akár százezernyi hallgató, oktató és egyetemi dolgozó veszítheti el napokon belül hozzáférését a felsőoktatásban használt digitális együttműködési és csoportmunka-eszközökhöz – erről írt közösségi oldalán Tanács Zoltán. Az érintett szoftverek a mindennapi tanulás, oktatás, kutatás és adminisztratív munka alapvető eszközei az egyetemeken.
Az idei évben közel 450 iskolaigazgatói megbízás jár le, a következő hetekben pedig döntések születnek arról, kik vezetik majd ezeket az intézményeket szeptembertől. Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter bejelentette, hogy a jövőben ismét szerepet kapnak a tantestületek az igazgatói pályázatok véleményezésében.
Konrád egy villamoson utazott barátjával, amikor észrevették, hogy egy autó elütött egy játékmotorozó, alig 2-3 éves kisfiút. A fiatalok azonnal leszálltak, és a kisgyerek segítségére siettek.
A korszerű szexuális nevelés visszaemeléséről, a tinédzserterhességek megelőzéséről és az online veszélyekről is beszélt Lannert Judit kedden az Országgyűlésben. A miniszter szerint az iskolai szexuális edukáció hiánya súlyos következményekkel járhat a fiatalok életére nézve, ezért az oktatásnak a digitális biztonságra és az online zaklatásra is ki kell térnie.
A vezetőváltás egybeesik azzal, hogy a kormány felülvizsgálná a Klebelsberg Központ és a tankerületi központok működését. A KK azt közölte, hogy tudomásul veszik a vizsgálatot elrendelő kormányzati döntést, és minden segítséget megadnak az ellenőrzésekhez.
Nem tervez a kormány kistelepülési iskolabezárásokat – erről beszélt Lannert Judit kedden az Országgyűlésben. A miniszter ugyanakkor arról is beszélt, hogy a demográfiai helyzet miatt hosszú távon át kell gondolni az iskolarendszer fenntarthatóságát. Szerinte vannak olyan járások Magyarországon, ahol évente már száz alatt van a megszülető gyerekek száma.
Nem megszüntetni, hanem radikálisan átalakítani szeretné a kormány a Klebelsberg Központot és a tankerületi rendszert – ez hangzott el a szerdai sajtótájékoztatón. A tervek szerint az iskolaigazgatók nagyobb önállóságot kapnának, az önkormányzatoknak és helyi közösségeknek pedig ismét lehetne beleszólásuk az iskolák működésébe.
A pedagógusokra nehezedő adminisztratív terhek csökkentéséről, a diákok túlterheltségének mérsékléséről, valamint a TÉR és a pedagógus-továbbképzési rendszer felülvizsgálatáról is egyeztetett Nagy Erzsébettel, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivőjével Lannert Judit.
Miközben évek óta a nappali képzés számít a klasszikus egyetemi útnak, egyre több hallgató dönt úgy, hogy munka vagy más elfoglaltság mellett szerez diplomát. A 2025/2026-os tanévben már 117 ezren tanulnak esti, levelező vagy távoktatási formában a magyar felsőoktatásban, tízezerrel többen, mint egy évvel korábban.
Módosult az Országgyűlés Oktatási Bizottságának összetétele a parlament.hu oldalon megjelent adatok szerint. A fideszes Radics Béla helyére Molnárné Dr. Lezsák Anna került, míg a tiszás Kapronczai Balázs helyét Dr. Hankó Balázs vette át, aki egyúttal a bizottság második alelnöki tisztségét is betölti.
Sok iskolában folyosón, udvaron vagy akár tanteremben tartják a testnevelésórákat, gyakran megfelelő infrastruktúra és átöltözési lehetőség nélkül – erről is beszélt Lannert Judit az Országgyűlés keddi ülésén. A miniszter szerint nem a mindennapos testnevelés megszüntetéséről van szó, hanem arról, hogy a jelenlegi rendszert át kell gondolni.
Miután Lannert Judit több mint tíz diákszervezet és civil szervezet képviselőjével egyeztetett az oktatás helyzetéről, a KDNP frakcióvezetője Facebook-posztjában „liberális átnevelést” emlegetett, a Mi Hazánk Mozgalom pedig nyílt levélben fordult az oktatási és gyermekügyi miniszterhez az Amnesty International Magyarország részvételével zajló egyeztetés miatt.
A mai iskolarendszer nemcsak túlzottan hierarchikus, hanem sok esetben kifejezetten akadályozza a bizalom és az önálló gondolkodás kialakulását – erről beszélt Knausz Imre oktatáskutató a HVG-nek. A pedagógiai szakértő szerint az iskola jelenlegi működése inkább a fegyelmezésre és az alkalmazkodásra épül, mint a kíváncsiság fenntartására vagy a demokratikus gondolkodás fejlesztésére.
Közleményben reagált a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpontot ért vádakra a fenntartó Boldogasszony Iskolanővérek magyar tartományának főnöknője. Lobmayer M. Judit azt írta, hogy nyitottak a párbeszédre azokkal a volt diákokkal, akik sérelmekről és bántalmazó iskolai légkörről számoltak be az elmúlt hetekben.
A túlterheltség, a magas óraszámok és az adminisztratív feladatok mellett egyre nagyobb nyomást jelent a magyar pedagógusok számára az is, hogy folyamatosan alkalmazkodniuk kell az oktatásirányítás változó elvárásaihoz – derül ki a TALIS 2024 nemzetközi felmérés magyar összefoglaló jelentéséből.
Sok diák érzi úgy az írásbeli érettségik után, hogy már eldőlt a végeredmény, pedig középszinten a legtöbb tantárgynál a szóbeli még komoly javulást hozhat. Magyarból, történelemből vagy akár biológiából a végső pontszám egyharmadát ugyanis még a szóbelin lehet megszerezni.
Vizsgálatot rendelt el az állami tankönyvellátás egyik legnagyobb értékű szerződésével kapcsolatban Lannert Judit. Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium tételesen átvizsgálja a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. és az Alföldi Nyomda Zrt. között április végén megkötött, 45 milliárd forintos nyomdai keretmegállapodást.