Magyarországon az állam térítésmentesen biztosítja a tankönyveket a köznevelésben tanulóknak, ez azonban nem jelenti azt, hogy minden kiosztott könyv a gyerek tulajdonába kerül. Az iskolai könyvtári állományból kölcsönzött, tartós használatra szánt tankönyveket több tanéven keresztül is használhatják, így ezeket a diákoknak vissza kell adniuk. A tartós tankönyveket eleve úgy határozza meg a köznevelési szabályozás, hogy azok nem tartalmaznak a könyvbe történő bejegyzést igénylő feladatokat, és több tanéven keresztül használhatók.
Galyó Tünde ezzel a gyakorlattal már jóval korábban, szülőként találkozott és inkább megvette a gyereke tankönyveit, így azok valóban az övék voltak, kedvére beleírhatott, aláhúzhatott bennük. Olyan kölcsöntankönyvvel is találkozott, amelybe pecséttel került bele, hogy tilos beleírni, szülői csoportokban pedig olyan tájékoztatást is látott, amely szerint még a lényeg aláhúzása is rongálásnak számított.
Szerinte azonban éppen az lenne a lényeg, hogy ne megőrzendő tárgyként, hanem munkaeszközként gondoljunk a tankönyvre. Ehhez elég végiggondolni, hogyan bánnak a felnőttek egy olyan könyvvel, amelyből tényleg szeretnének valamit megtanulni.
Ha a kezünkbe veszünk egy könyvet, ami egy jó könyv, és nem csak egy szórakoztató könyv, hanem valamilyen oknál fogva szeretnénk elolvasni, mit csinálunk azzal a könyvvel? Villámgyorsan végigolvassuk és letesszük, vagy könyvjelzőzünk, bejelöljük, kis cetliket teszünk bele, esetleg írkálunk bele? Ha mi, felnőttek ezt csináljuk, akkor a gyerekek ezt miért nem csinálhatják?
Nem mindegy, hogy elolvassa vagy feldolgozza a szöveget
A beleírás Galyó szerint nem önmagáért fontos. A gyerekeknek meg kell tanulniuk feldolgozni egy szöveget, eldönteni, mely információk fontosak, megjelölni azt, amit nem értenek, majd később visszatérni ezekhez.
Kisebb korban már a színek használata is segíthet. Más színnel lehet jelölni például az évszámokat és a neveket, kiemelni a legfontosabb mondatokat vagy akár azt, ami különösen érdekes a gyereknek. Később ezek helyére egyre inkább saját jegyzetek, kérdések és megjegyzések kerülhetnek.
A tanár szerint azért is fontos ezt megtanítani, mert egy többoldalas írott szövegnek ma egészen más környezetben kell megszereznie a gyerekek figyelmét, mint korábban. Egy tankönyvi oldal sok betűvel és kevés képpel áll szemben azokkal a rövid, gyorsan fogyasztható tartalmakkal, amelyekhez a diákok hozzászoktak.
„Ha látunk egy könyvet, az úgyis elég unalmas, mert sok betű van benne, meg nagyon kevés kép. Hasonlítsuk össze ezt a sok-sok betűt mondjuk egy TikTok-videóval: hát elalszik a diák, mire végigolvassa. Ilyenkor annyit lehet tenni, hogy segítünk neki, és azt mondjuk: jó, próbáld meg a lényeget kiemelni. Ezzel gyakorlatilag a szöveghez kerül egy kicsit közelebb” – mondja.
A hangsúly tehát nem azon van, hogy a gyerek „szépen” használja-e a könyvet. Galyó szerint ha kisebbként akár rajzokkal, saját jelekkel kezdi birtokba venni, az is lehet a feldolgozás része. Sokkal problémásabbnak tartja azt, ha már az első évektől azt tanulja meg, hogy a könyvhöz nem szabad hozzányúlni azon túl, hogy lapoz benne.
Ha arra kényszerítjük őket egészen kiskoruktól kezdve, hogy a könyvek maradjanak csak tiszták, és lapozgatni kell őket, akkor gyakorlatilag a szövegértés nem fog tudni úgy kifejlődni, illetve nem fognak tudni lényeget kiemelni.
Ennek különösen nagy jelentősége lehet azoknál a gyerekeknél, akiknek eleve több segítségre van szükségük a tanuláshoz. Az ingyenes tankönyvellátás korábban többek között a sajátos nevelési igényű gyerekeket és a nagycsaládosokat érintette, vagyis éppen olyan tanulók között volt sok kölcsöntankönyvet használó diák, akiknek akár diszlexia, diszgráfia vagy más tanulási nehézség miatt még fontosabb kapaszkodót jelenthetett volna a saját jelölési rendszer.
A család természetesen dönthetett úgy, ahogyan Galyó Tünde is tette: megvette a tankönyvet. Csakhogy erre nem mindenkinek van lehetősége.
„Az oktatásnak az a szerepe, hogy elősegítse a társadalmi mobilitást” – hangsúlyozza. Szerinte ezért az sem jó megoldás, ha egy nem megfelelő vagy szabadon nem használható könyv problémáját azzal oldják meg, hogy a szülőkkel vetetnek egy másikat. Ebben az esetben ugyanis megint azok kerülnek hátrányba, akik ezt nem tudják megfizetni.
A természettudományos gondolkodás is a szövegértésnél kezdődik
A lényegkiemelés persze nem velünk született képesség, azt is meg kell tanítani. Galyó Tünde felsősökkel is foglalkozik, és azt mondja, az ötödikesek tankönyveiben már vannak olyan feladatok, amelyek arra kérik a gyerekeket, hogy keressék meg egy szöveg lényegét. Csakhogy ebből könnyen az lesz, hogy a diák visszalapoz, kiválaszt egy mondatot, majd bemásolja a füzetébe.
Ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy valóban feldolgozta és megértette a szöveget. A probléma hetedik osztálytól válhat különösen látványossá, amikor megjelennek az önálló természettudományos tantárgyak. Ekkor ugyanis Galyó szerint a gyereknek nem egyszerűen új ismereteket kell megtanulnia, hanem új nyelveket is.
Amikor hetedikben bejönnek a természettudományos tárgyak, ott nemcsak arról van szó, hogy meg kell tanulni egy tantárgyat, hanem a biológia, kémia, fizika esetében három tantárgynak a nyelvét kell megtanulni. Fizikaórán megtanuljuk azt, hogy a munka nem ugyanaz a munka, mint a hétköznapi értelemben. Más fogalmakat tanulunk meg. És hogyha előtte nem volt meg az a képessége ötödikben-hatodikban, hogy körülbelül tudja, miről szól egy szöveg, saját szavaival el tudja mondani, mert ki tudja emelni a lényeget, akkor hetedikben elvesztünk.
A természettudományos gondolkodás alapja ezért nem a képleteknél kezdődik. Először azt kell érteni, hogy mit jelent egy fogalom, mit állít egy mondat, hogyan kapcsolódik egyik információ a másikhoz.
A szövegértést ráadásul nem csak magyarórán lehet fejleszteni. Galyó példaként említi azokat a természettudományos feladatokat, amelyekben egy szövegből bizonyos szavak hiányoznak, a gyereknek pedig a megfelelő fogalmakat kell a megfelelő helyre tennie. Ez kívülről egyszerű mondatkiegészítésnek tűnhet, valójában arra kényszeríti a diákot, hogy lelassítson, értelmezze a szöveget és a fogalmak közötti összefüggéseket.
A jó tankönyv nem tanul a gyerek helyett
Galyó Tünde szerint egy jó tankönyv mindenekelőtt szakmailag pontos, a nyelvezete és a tartalma pedig igazodik ahhoz a korosztályhoz, amelynek készült. Színekkel, ábrákkal, kiemelésekkel és a leckék végén összegyűjtött fogalmakkal segítheti a tanulást, ugyanakkor fontosak lennének azok a kérdések és feladatok is, amelyek gondolkodásra késztetik a diákokat.
A Mozaik Kiadó természettudományos tankönyveit ebből a szempontból külön is kiemeli: szerinte szakmailag pontosak, a bennük szereplő kísérletek pedig látványosak és jól használhatók. A kiadó nemrég digitális tankönyveit és munkafüzeteit is ingyenesen elérhetővé tette a 2027/2028-as tankönyvrendelési időszak kezdetéig.
Galyó szerint ugyanakkor attól még nem lesz korszerűbb a tanítás, hogy egyre több digitális eszközt használunk. A Covid alatt rengeteg pedagógus készített prezentációkat és különböző digitális segédanyagokat, most pedig a mesterséges intelligencia kínál újabb lehetőségeket. Szerinte azonban mindig azt kellene először megkérdezni, hogy mire van szüksége a gyereknek, és mi az adott eszköz módszertani célja.
„A 21. századi módszer nem az, hogy mindent, mindent, mindent lecserélünk, hanem az, hogy megnézzük, hogy a gyereknek mire van szüksége. A gyereknek pedig arra van szüksége, hogy az írott szövegeket továbbra is tudja jól értelmezni.”
Ebben a tankönyvnek továbbra is fontos szerepe lehet. Galyó ugyanakkor hangsúlyozza, hogy „alapvetően tananyagot tanítunk, nem pedig tankönyvet”: a pedagógusnak nem kell szóról szóra követnie egy könyvet, annak viszont használható támaszt kell adnia a diáknak.
Szerinte különösen a fiatalabbaktól nem lehet elvárni, hogy egy teljes tanórát önállóan jól strukturált jegyzetté alakítsanak, miközben közben meg is értik az elhangzottakat. „Nem azért, mert buták, hanem azért, mert kicsik” – fogalmaz. Ő maga ezért nem diktált végig teljes tanórákat. Amit fontos volt rögzíteni, azt kivetítette, és digitálisan is elérhetővé tette a diákjainak.
Az, hogy én diktáljak egy gyereknek, folyamatosan egész órányi jegyzetelésre kényszerítsem, szerintem megint egy 19. századi módszer. Egy óra sokkal interaktívabb lehet. Nem az a cél, hogy egy diák arra figyeljen, hogy én mit mondok, és az én gondolataimat írja le. Nem azért vannak ott az órán, hogy jegyzeteljenek, hanem azért, hogy megtanulják az anyagot.
A tankönyv így nem a tanár helyett tanít, hanem lehetőséget ad arra, hogy a diák később visszatérjen az órán tanultakhoz. Ehhez azonban Galyó szerint fontos lenne, hogy valóban használhassa is: aláhúzhasson benne, megjegyzéseket írhasson a margóra, vagy akár csak egy kérdőjelet tehessen oda, ahol elvesztette a fonalat.
„Ha csak a tankönyvbe bele tud tenni egy kérdőjelet, már azzal előrébb van” – mondja. A következő órán a tanár megláthatja a jelet, megkérdezheti, mi volt érthetetlen, és máris elindulhat róla egy beszélgetés.
A tudás sokba kerül, de a tudás hiánya még többe
Galyó szerint a tankönyvek használatán viszonylag egyszerűen lehetne változtatni: lehetővé kellene tenni, hogy a gyerekek valóban dolgozzanak a könyveikkel. Ehhez azt a régi beidegződést is el kellene engedni, hogy a könyvbe nem írunk. A tankönyvek gyakoribb cseréjének természetesen lenne költsége. Szerinte azonban nemcsak azt érdemes nézni, mennyibe kerül egy új könyv, hanem azt is, milyen ára van annak, ha a gyerekek nem tanulnak meg megfelelően szöveget értelmezni és önállóan tanulni.
„A tudás sokba kerül, de a tudás hiánya még többe. Ha egy gyerek meg tud tanulni szöveget értelmezni, és egy olyan ügyes, okos felnőtt lesz belőle, amilyen egyébként is lehetne, akkor szerintem nem kérdés, hogy mi a jó megoldás.”
Szerinte végső soron nem az a legfontosabb kérdés, hogy hány évig marad újszerű állapotban egy tankönyv, hanem az, hogy mennyit tud tanulni belőle az a gyerek, akinek éppen a kezében van.
Piros pontokkal, újraírható dolgozatokkal és jól időzített dicséretekkel igyekszik megszerettetni a természettudományokat diákjaival Galyó Tünde. A biológia-kémia szakos pedagógust néhány éve váratlanul kérték fel fizikatanárnak, ő pedig a feladatot nemcsak elvállalta, hanem munka mellett fizikatanári diplomát is szerzett. Szerinte a fizikát, a kémiát és a biológiát nem bemagolni kell, hanem felfedezni – és ehhez sokszor előbb a diákok önbizalmát kell felépíteni, mint a tantárgyi tudását.
