A pedagógusok munkaterheléséről legutóbb a 2024-es TALIS-felmérés adott részletes nemzetközi képet. Az OECD tanárkutatása szerint a teljes állásban dolgozó magyar, alsó középfokon tanító pedagógusok átlagosan heti 43,2 munkaóráról számoltak be, miközben az OECD-átlag 41 óra volt.
A magyar pedagógusok ebből átlagosan heti 22,9 órát töltöttek tanítással, 7,5 órát az órák előkészítésével, 4,1 órát javítással és értékeléssel, 3,2 órát pedig adminisztrációval. Vagyis önmagában a megtartott tanórák száma csak egy részét mutatja annak, mennyit dolgozik egy tanár.
A TALIS adatai szerint ráadásul a túl sok adminisztráció a magyar pedagógusok 55 százalékának, a túl sok megtartandó tanóra pedig 46 százalékuknak jelent stresszforrást.
A pedagógusok magas munkaterhelése egyáltalán nem új probléma Magyarországon. Lannert Judit maga is részt vett a tanárok terhelésének vizsgálatában: Sinka Edittel közösen jegyezte A pedagógusok munka- és munkaidő-terhelése című, 2010-ben megjelent kutatási beszámolót. A vizsgálat szerint a pedagógusok heti átlagban összesen 51 órát dolgoztak, miközben a kötelező tanítási óraszám akkor még heti 22 óra volt.
A munkaterhelés vizsgálatát 2010-ben egy újabb kutatás követte, amelyben már több mint háromezer pedagógus két héten keresztül időmérlegnaplóban rögzítette, mennyi időt fordít különböző feladataira.
„Hihetetlen terhelés volt, 27 tanóra”
Lannert a parlamenti felszólalásában ezt az időmérleg-vizsgálatot is felidézte. Szerinte az eredményekből nemcsak az derült ki, hogy magas a terhelés, hanem az is, hogy egyenlőtlenül oszlik meg a tanárok között.
„Hihetetlen terhelés volt, 27 tanóra” – mondta és hozzátette, hogy már a heti 24 tanóra is magasnak számított volna, miközben – ahogy fogalmazott – „boldogabb országokban” 18–20 tanórával is lehet találkozni. Ennek kapcsán merült fel a kérdés, hogy lehet-e heti 27 minőségi tanórát tartani a felkészüléssel és az értékeléssel együtt.
Nemcsak a tanórák számítanak
Lannert a parlamentben egy 2012-es pedagóguskutatást is felidézett. Mint mondta, abból az derült ki, hogy a tanároknak nagyon kevés idejük jutott továbbképzésekre, illetve arra, hogy a kollégáikkal közösen beszéljenek szakmai kérdésekről. Ezért már akkor azt javasolták, hogy az ilyen feladatokra fordított időt is számítsák bele a pedagógusok heti 40 órás munkaidejébe.
Ez egybevág azzal, amit a frissebb TALIS-adatok is mutatnak: a tanítás csak egy része a pedagógusok munkájának. A magyar tanárok saját bevallásuk szerint hetente átlagosan 11,6 órát töltenek csak az órák előkészítésével, valamint a diákok munkáinak javításával és értékelésével. Ehhez adódik hozzá többek között az adminisztráció, a szülőkkel és kollégákkal való kapcsolattartás és számos egyéb iskolai feladat.
A magas tanóraszám ezért nem pusztán azért jelenthet problémát, mert több időt kell a tanteremben tölteni. Minél nagyobb részét köti le a pedagógus munkaidejének maga a tanítás, annál kevesebb idő marad a felkészülésre, az értékelésre és azokra a háttérfeladatokra, amelyek a minőségi tanításhoz is szükségesek.
Pukli István: „A pedagógus sok mindenre jó, ezért minden rá is marad”
„A magyar tanárok kevesebbet dolgoznak, mint a németek.” „Kevesebb gyerek jut egy pedagógusra, mint Nyugat-Európában.” „A minőségbiztosítás a szakmai színvonalat szolgálja.” Az elmúlt másfél évtizedben a magyar oktatáspolitikát kísérő kormányzati kommunikáció visszatérően ilyen állításokra épült. A mondatok mögött valóban vannak statisztikák, összehasonlítások és mérhető mutatók. A probléma inkább az, hogy ezek önmagukban nagyon keveset mondanak el arról, hogyan működik valójában egy iskola, és milyen terhek nehezednek ma a pedagógusokra. Pukli István írása.
