Tárgyal a kormány a CEU-val a diplomát adó budapesti képzésekről

A kormány tárgyal a Közép-európai Egyetemmel, és nyitott arra, hogy az intézmény ismét teljes diplomát adó képzéseket indítson Budapesten – erről Katz Sándor, az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkára beszélt csütörtökön a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.

Az MTI tudósítása szerint Katz Sándor azt mondta, remélik, hogy rövid időn belül rendeződik a CEU helyzete. Kiemelte, hogy a kormány nyitott arra, hogy a CEU újra teljes diplomát és képzést nyújtó egyetem legyen Budapesten, a többi pedig „az intézményen múlik”.

A CEU legutóbb június végén ugyanakkor még azt közölte, hogy nincsenek konkrét tervek diplomát adó budapesti képzések indítására. Fogas Krisztina, a CEU Demokrácia Intézet sajtókapcsolati vezetője akkor azt mondta, hogy a diplomát adó képzések továbbra is Bécsben működnek, miközben az intézmény egyéb budapesti tevékenységei aktívak maradtak.

A Nádor utcában működő CEU Demokrácia Intézet nemzetközi kutatási programokat folytat, kutatókat fogad, valamint konferenciákat, szakmai és nyilvános rendezvényeket szervez. Budapesten működik a Blinken OSA Archivum is, amely levéltári és kutatási feladatai mellett kiállításokat, előadásokat és oktatási programokat is szervez. A CEU emellett rövid képzéseket, egyetemi kurzusokat és nyári egyetemi programokat is tart Budapesten.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.