450-600 ezer forint között szeretnének keresni a pályakezdők
Jelentősen emelkedtek a fiatalok fizetési igényei az elmúlt egy évben.
Jelentősen emelkedtek a fiatalok fizetési igényei az elmúlt egy évben.
Tornyos Kata
A legtöbb egyetemi-főiskolai képzésnek része a szakmai gyakorlat, a hallgatók jelentős része pedig dolgozik a tanulás mellett, így van mit beleírni az önéletrajz szakmai tapasztalatokról szóló részébe. De akkor sem kell pánikba esni, ha zavaróan rövidnek tűnik az eddigi munkahelyek listája.
Székács Linda
Míg 2022-ben a pályakezdők kétharmada 350 ezer forint fölötti bruttó fizetésre vágyott, addig idén már 450 és 600 000 forint között keresne a 18-25 éves korosztály – derül ki a Work Force megbízásából készült Pályakezdő Indexből.
Székács Linda
Munkakörnyezet, munkatársak, felettesek, egyéb juttatások – ezek a szempontok mind felmerülnek az álláskereséskor, de a jelenlegi infláció, az emelkedő albérlet- és élelmiszerárak miatt érthető, hogy a munkavállalókat minden korábbinál jobban érdekli, mennyit fognak keresni. És ez igaz a pályakezdőkre is.
Tornyos Kata
A szakképzést végzetteknek mindössze fele (51%) elégedett a szakképzés során nyújtott gyakorlati oktatással egy friss felmérés szerint
Tornyos Kata
Ezer bérlakás megépítéséről döntött a debreceni önkormányzat, hogy ezzel is ösztönözze a fiatalok helyben maradását
Tornyos Kata
A járványidőszak alatt kényszer, ma már viszont lehetőség az otthoni munkavégzés, ami néhány hónap alatt teljesen átformálta a munkahelyi kultúrát.
Székács Linda
Növekedtek a bérek, megváltozott a munkavállalás mögötti motiváció és a többség otthonról dolgozna – mutatjuk, milyen sajátosságai vannak a munkaerőpiacnak a diákmunka terén.
Tornyos Kata
Az MI elterjedésével egyre fontosabb lesz a kritikai érzék és a dolgozók készségfejlesztése.
Tarnay Kristóf
A nemek közötti bérszakadék ezek szerint már a pálya elején és már az állásinterjún kimutathatóan jelentős. A pályakezdő fiatalok preferenciáit vizsgálták, a fizetés mellett az elismert teljesítmény és a fejlődési lehetőségek is fontosak. A többség multiknál dolgozna, az állami szektort jelölték meg a legkevesebben. A válaszadók mintegy fele külföldi munkában és saját vállalkozásban is gondolkodik.
Tarnay Kristóf
Virginia előtt öt másik állam is hasonlóan döntött, miközben az infláció miatt a tengerentúli tandíjak érezhetően megdrágultak.
Tarnay Kristóf
Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai alapján idén jobban fizet a diákmunka, mint tavaly nyáron. A legmagasabb órabért a call centerekben vagy IT-területen dolgozók remélhetik.
Eduline/MTI
A 15 és 24 év közöttiek közül 272 ezren dolgoztak áprilisban a KSH friss adatai alapján.
Eduline/MTI
A nettó átlagkereset 16,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.
Eduline/MTI
A nyári fesztiválokról pedig a 15-29 évesek 29 százaléka nyilatkozta azt, hogy részt vesz majd valamelyiken egy friss felmérés szerint.
Tornyos Kata
A KSH friss adatai szerint a béremelések összege az infláció nyomába se ér.
Székács Linda
Akik viszont kaptak, azoknak általában kérniük kellett. Még a kiugró infláció ellenére is az a ritkább, hogy automatikusan emel a munkáltató.
Tornyos Kata
Hatalmas – talán a legnagyobb – váltás egyetemről átlépni a munkába, sok kérdést kell egyszerre megválaszolni és sok szabályt kell ismerni. Az első munkanap előtt jogosan merül fel: hány szabadnapom lesz; mikor érkezik a fizetésem; mit jelent a próbaidő és mi történik, ha megbetegszem? A tíz leggyakrabban felmerülő kérdés megválaszolásával segítünk, hogy ne legyen káosz a pályakezdés.
Csik Veronika
Az egyetemi felvételikor nehéz eldönteni, hogy melyik szakra érdemes jelentkezni, illetve, hogy melyik kerüljön az első helyre a listán. Az érdeklődés, várható fizetés és a szak nehézsége mellett érdemes lehet a keresletet is figyelembe venni: hogy mire számíthattok, ha kikerültök a munkaerőpiacra. Ehhez most összegyűjtöttük nektek, hogy a különböző szakokon szerzett diplomával átlagosan mennyi időn belül tudtak elhelyezkedni azok, akik már végeztek.
Tornyos Kata
528 ezer forint volt januárban a bruttó átlagkereset, a nettó pedig 363 900 forint.
Eduline/MTI