Közoktatás Eduline

Mennyibe kerül az iskolakezdés?

Elolvasom

Tavaly augusztus második hetében kezdődött az üzletekben az iskolakezdési roham, a családok ilyenkor átlagosan 25-30 ezer forintot is otthagynak a boltokban. Utánajártunk, milyen árakra lehet számítani az idén.

Közoktatás MTI

Zárolta egy alapítványi iskola vagyonát a NAV

Elolvasom

Házkutatás után zárolta az egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei alapítványi iskolának, valamint vezetőinek vagyonát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a gyanú szerint az intézmény visszaélt a tanulói után kapott állami támogatással - közölte az adóhivatal Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense kedden az MTI-vel.

Közoktatás Eduline

Nincs nagy baj az állami tankönyvekkel a tankönyvtanács tagja szerint

Elolvasom

Bírálta Tél Tamás fizikus lépését a Nemzeti Tankönyvtanács másik tagja, Hermann Róbert történész, miután a Magyar Tudományos Akadémia által delegált Tél kivonult a testületből. Meg nem erősített hírek szerint a tanács korábbi elnöke sem vesz már részt a testület munkájában. A tagok listája nem nyilvános, az általuk véleményezett kísérleti tankönyveket azonban élesben tesztelik, amellyel többen nem értenek egyet - írja a hvg.hu.

Közoktatás MTI

Folytatódik az iskolagyümölcs-program

Elolvasom

A 2014/15-ös tanévben is folytatódik az iskolagyümölcs-program, amelynek keretében több mint 45 millió adag, közvetlenül a hazai termelőktől származó gyümölcsöt és százszázalékos gyümölcslevet osztanak szét a hazai általános iskolák 1-6. osztályos diákjai között - hangsúlyozta Bittsánszky Márton a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese a programról rendezett konferencián szerdán Budapesten.