Rendhagyó irodalomóra megtartására hívták egy kisváros gimnáziumába Tóth Krisztinát - számolt be a kötészet napján történtekrőla költőnő a Vasárnapi Hírekben. Elképzelései szerint egy oldott órát tartott volna a versekről beszélgetve a diákokkal, ám egy rendkívül merev, az igazgató által poroszos rendben vezetett iskolát ismert meg, ahol nehézségekbe ütközött, hogy könnyeden, a verseket értelmezve és átérezve beszélgessenek.
Szigorú tekintetétől irányítva a tanulók egyenként lépnek ki a sorból, és darálják el üres arccal a verseket, amelyeket én írtam, és amelyekről eskü alatt állíthatom, hogy nyomtatásban volt értelmük. A rövid összeállításból ez nem derül ki: levegőbe meredő kocsonyás tekintetek, szoknya szélét morzsolgató diákkezek, tanácstalan arcok. Ezeknek a gyerekeknek a költészettel való találkozás maga a drill: afféle vizsga, kisérettségi. A műsor baki nélkül lemegy, a tanárnő lehajtja a diákokat a pódiumról, és beszélgetni kezdünk.
- írja Tóth Krisztina, aki bár felrúgta a tervet, végül irányítása alá került az óra, de a közeg kevesett engedett:
Arról próbálok valamit mondani ebben a reménytelenül levegőtlen, visszhangos teremben, hogy a vers zene, a vers mi magunk vagyunk, a vers a létünk, az identitásunk, hogy a verset nem fejből, hanem szívből mondjuk, és nem szépen, hanem bárhogyan, bárhol. Homokos, vizes síkra érve, fülkefényben állva, vonattetőn keresztben hasalva, csillámló sziklafalon ülve, lassan, tűnődve, halkan, motyogva.
Az igazgató kifordul a teremből, a gyerekek tapsolnak, egy nyirkos tenyerű, magas fiú virágot nyújt át. Talán megmaradok az emlékezetükben, talán eltűnök hirtelen, akár az erdőben a vadnyom – nem tudom.
Lackfi vs. Szabó
A két költő első verspárbaja kötetté érett, az új apropót az oktatás jelenlegi állapota adta, hogy a témát feldolgozva egymásra licitáljon költészetével a két művész. Az első állomását - melyre a hvg-hu akadt - alább olvasható Lackfi tollából, a többit a költő hivatalos Facebook oldalán érdemes követni.
KOMOLY VERS KOMOLY SZAVALÓVERSENYEKRE
Ötöst kaptam minden tárgyból,
mert értema zanyagot,nem reppelek, hanem szépenülök éscsend bevagyok!Lélegzetem visszafojtom,
már a vérem semkering,én vagyok a legjobbkislányösszestana rakszerint.Vécéreké redzkedéssel
az órát nem zavarom,elpárolog tatokmindentmajdapóru saimon.Túlságosan nem zsibongok,
megtanultam gondosan,nem azérjá roksuliba,hogy jólérez zemmagam.Fertőtlen a cipőtalpam,
a hajamban masni van,minden hajszál kifésülvelibegpárhu zamosan.Azt mondtaja tanárnéni,
kicsinéma szobrokatakar látni, éppen ezértmélyhűtöttem magamat.A tévében filmek mennek,
a filmekben szeretet,semmi dara bolósgyilkos,nemsíromki szememet.Szüleimse veszekesznek,
egyikük sem ideges,nem szólnak, hogy odébbálljak,azapámnem üveges.Nemüvölta szomszédnéni,
nemköpnekle a fiúk,ezértvagyunk mindvidámak,semmikorse szomorúk.Az utcákon mind a bácsik
aranyosak, kedvesek,aballonka bátalattmindaranyszívet rejteget.Haszavaló versenyleszmajd,
eztetetel szavalom,ésmindenki könnybelábadgyönyörűszép szavakon.