Az általános iskolát pénteken elkezdő gyermekek iskolai igazolással utazhatnak diákbérlettel a fővárosi tömegközlekedés járatain - tájékoztatott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
Tizenöt pontban foglalta össze a problémákat az új Nemzeti alaptanterv koncepciójáról szóló elemzésében Nahalka István oktatáskutató, a Civil Közoktatási Platform szakértője, aki többek között azt írja, az új alaptanterv számos fontos kérdéssel egyáltalán nem foglalkozik, és a hosszabb tanév bevezetésének szükségességét sem tudja érvekkel alátámasztani.
A most induló tanévben mindenki arra tud koncentrálni, ami a feladata: a diákok arra, hogy tanuljanak, a tanárok arra, hogy tanítsanak, az iskolafenntartók pedig a feltételek biztosítására - közölte az oktatási államtitkár péntek kora reggeli budapesti sajtótájékoztatóján.
Palkovics László oktatási államtitkár szerint stabil, kiszámítható és nyugodt, Balog Zoltán miniszter szerint biztonságos tanév jön. Szerintünk pedig megint rengeteg változás jön, és nem mindegyiknek fogtok örülni. Soroljuk.
Egy kaposvári óvodában a gyerekek a pedagógusokkal közösen egy kertet gondoznak, ahonnan naponta szedik a friss paradicsomot és paprikát - írja a sonline.hu.
A lehetőségek és esélyek tanéve - az oktatási államtitkár szerint ez vár a diákokra és a tanárokra. Palkovics László csütörtökön Nagykőrösön, a nemzeti tanévnyitón beszélt erről. Balog Zoltán miniszterhez hasonlóan ő is nagyon-nagyon optimista volt.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerint "vége van az átmeneti nehézségeknek, a dolgok a helyükre kerültek", biztonságosabban indul a tanév, mint az elmúlt évtizedekben bármikor. Legalábbis erről beszélt a nemzeti tanévnyitón, amelyet Nagykőrösön tartottak.
Holnap hivatalosan is elkezdődik az iskola, még akkor is, ha sokan nem várták. Összeállítottunk egy listát arról, hogy miként lehet ez a szeptember más, mint az eddigiek. Ha ezeket a szabályokat megpróbáljátok betartani, akkor a suli sem lesz olyan borzalmas, mint hinnétek.
Nem vesz részt a közeljövőben létrejövő Köznevelés-stratégiai Kerekasztal munkában hét pedagógusszakszervezet - az erről szóló megállapodást csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón írták alá a tömörülések képviselői.
Határidőre megérkeztek az iskolákba a tankönyvek, amelyeket több mint 1700 településre, mintegy 4100 iskolába szállítottak ki augusztusban - közölte a Magyar Posta.
A tanári továbbképzések többségének nem látjuk értelmét. Viszont tudjuk, hogy hatalmas pénzek mozognak cégek felé, amely összegeket úgy könyvelnek el, mint ami az oktatásba megy. Ugyanez vonatkozik a digitalizációra - mondta a Csapodi Zoltán, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium igazgatója a Heti Válasznak, hozzátéve: ha a kormányon lévők nem veszik észre, mekkora forrástöbbletet kellene a pedagógusi fizetésekbe fektetni, akkor a Fideszt a 2002-eshez hasonló helyzet fenyegetheti, amikor nagyrészt az oktatásügy miatt veszítette el a választást.
Ma véget ér a diákoknak a két és fél hónapos nyári vakáció, pénteken megkezdődik a 2017/18-as tanév. Szeptembertől 751 ezer általános iskolás, 78 ezer szakközépiskolás, 5800 szakiskolás, 182 ezer gimnazista és 168 ezer szakgimnazista kezdi meg tanulmányait az iskolákban, az óvodások száma 314 ezer. A nemzeti tanévnyitót idén Nagykőrösön tartják.
Mikor írják meg a hat-, nyolc-, négy- és ötosztályos középiskolákba jelentkezők a központi felvételi tesztet, és mikor van pontosan a jelentkezési időszak?
A horvát tanterv másolatát adták át sajátként a montenegrói oktatási minisztérium egyik munkacsoportjának tagjai, ezért távozniuk kellett posztjukról - jelentette a podgoricai közszolgálati televízió (RTCG).
Bár sokan úgy értelmezték Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltjének keddi kijelentését, hogy megnevezte minisztereként Hiller Istvánt, a Népszava szerint a volt tárcavezető egyelőre csak az MSZP szakpolitikai programjának kidolgozására kapott megbízást a kormányfő-jelölttől.
A francia bíróság döntött: az iskoláknak alternatív menüt kell biztosítaniuk azoknak a muszlim és zsidó diákoknak, akik nem esznek disznóhúst - írta meg korábban a Guardian.
A tavalyi 64 ezer forint helyett idén átlagosan 54 ezer forintos kiadásra számíthatnak az általános iskolások szülei. Ezzel szemben a középiskolások költségei emelkedni fognak, a tavalyi 61 ezer forint helyett idén átlagosan 67 ezer forintra.
Magyarország költi a legtöbb pénzt oktatásra Közép-európában - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A miniszter az iskolafejlesztési programmal kapcsolatban mondta el, hogy a GDP 5,2 százalékát költi a magyar kormány oktatásra, ami azt jelenti, hogy Lengyelországgal együtt Magyarország költi a legtöbbet erre a célra.