Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A First Lego League európai döntőjének különdíja után most az AMTS lego robotversenyén arattak sikert az AKG-s robotépítő diákok. A katapult kategóriában az első három helyezett mindegyike AKG-s csapat lett.

Az AMTS lego robotversenyén, amelynek az Óbudai Egyetem adott otthont, két kategóriában versenyeztek meg a robotépítők. Az egyik megmérettetés egy robotszumó verseny volt, a másik pedig egy teljesen újfajta katapultverseny, háromfős csapatok indultak a győzelemért.
A katapult kategóriában az első három helyezést az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) csapatai érték el:
Taroltak az AKG-s diákok a nemzetközi robotikai versenyen
Megkapta a SAP különdíját az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) csapata a First Lego League európai döntőjében. "Az AKG-s SAPpers nevű csapata a First LEGO League európai robotika döntőjében, Aachenben (Németország) a 11. helyet érte el. A 2018. március 17-18-i versenyen a csapatunk megkapta a SAP különdíját a legjobb robotprogramozásért" - olvasható az AKG oldalán.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.