Leckét kapott a tanároktól a helyettes államtitkár, "ez a helyes oktatáspolitika"

Levélben kéri Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkárt a Civil Közoktatási Platform (CKP), hogy a Csépe Valéria által vezetett szakmai csoport mellett bízzon meg egy másik szakmai csoportot is az új Nemzeti alaptanterv kidolgozásával. Leírták a helyettes államtitkárnak, szerintük hogyan kellene megalkotni az alaptantervet.




Három fontos határidő, amit észben kell tartani szeptemberben

Sok fontos határidő jön szeptemberben is, amelyekre oda kell figyelni, ha nem akartok lemaradni a fontos dolgokról. Ilyen például az őszi érettségi jelentkezési határideje, a diákhitel-igénylés utolsó napja, de a szociális támogatásokra is szeptemberben kell pályázni.




Megszólalt a Klebelsberg Központ: ezért váltották le 12 év után a pásztói igazgatóhelyettest?

„Jogszerűen és szakszerűen” - a Klebelsberg Központ szerint így járt el a Salgótarjáni Tankerületi Központ, amikor visszavonta a pásztói Mikszáth Kálmán Líceum igazgatóhelyettesének, Broszman Györgynek a vezetői megbízását. Azt írják, a pedagógus azért nem dolgozhat igazgatóhelyettesként, mert a korábbi megbízást határozatlan időre adta az iskola igazgatója még az állami fenntartásba vétel előtt, ez pedig jogszerűtlen volt.







Már a Vaterán és a Jófogáson is tanárokra vadásznak az iskolák, akkora a pedagógushiány

Már az apróhirdetési oldalakon, például a Vaterán és a Jófogáson is egymást érik az iskolai álláshirdetések, sok tantestületből ugyanis még szeptember 1-jén is több pedagógus hiányzott. Van olyan budapesti általános iskola, ahol az első osztályosoknak a tanévnyitó előtt egy nappal még nem volt tanítójuk, máshol már meg sem lepődnek, ha egy kolléga bejelenti: más szakmában próbál szerencsét.


Az öt legfontosabb dolog, amire az iskolának kellene megtanítania

Ismét szeptember elseje van, elkezdődött egy újabb tanév. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a Pitagorasz-tétel, a muhi csata pontos dátuma, na meg a konyhasó képlete a legfontosabb, amit az iskolában megtanulhatunk. Pedig nem. Mutatunk öt dolgot, amire az iskolának kellene megtanítania. Pontosabban: az iskolának is meg kellene tanítania.