Itt vannak a számok: ennyi diákra várnak kemény hónapok
Több mint másfél millió diák kezdi meg a 2017/2018-as tanévet szeptember 1-jén. Mutatjuk, melyik iskolatípusba hányan járnak ebben a tanévben.
Több mint másfél millió diák kezdi meg a 2017/2018-as tanévet szeptember 1-jén. Mutatjuk, melyik iskolatípusba hányan járnak ebben a tanévben.
Eduline
Huszonöt helyszínnel, köztük a gyulai várral bővült a diákok számára díjmentes vasúti utazással látogatható országos múzeumok, nemzeti emlékhelyek és műemlékek köre - jelentette be a gyulai várban pénteken tartott sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára.
MTI
A differenciált béremelésről szóló jogszabály-módosítás visszavonását kéri a Nemzeti Pedagógus Kar. Szerintük komoly feszültséget okozhat a nevelőtestületekben az újítás.
Eduline
Az oktatási intézmények által megrendelt 12,7 millió tankönyv jelentős része már az iskolákban van, mindössze 200 ezer tankönyvnek kell még augusztus 31-ig eljutnia az intézményekhez - ismertette a reggeli adatokat az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára pénteken Zalaegerszegen.
MTI
Iskolásonként 15 300 forint volt az iskoláztatási költség tavaly a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közölt összesítése szerint.
MTI
Egészségügyi szakközépiskolákban tanulók részére indít ösztöndíjprogramot a kormány - közölte az egészségügyért felelős államtitkár.
MTI
Nemcsak Nagy-Britannia jövendőbeli uralkodója, György herceg, hanem a szülei által kiválasztott londoni magánintézmény új igazgatója is az első napjára készül az iskolában.
Eduline
Korábban megérkeznek a családokhoz a szeptemberi támogatások: a családi pótlék, a gyermekvédelmi segély (gyes) és a gyermeknevelési támogatás (gyet) - jelentette be az Emmi család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
MTI
"Az oktatáspolitika bizonyíthatóan rossz irányba halad. Egy darabig talán leplezhető a valós helyzet hangzatos nyilatkozatokkal, és nyilván akadnak olyanok, akik ezekkel ideig-óráig megtéveszthetők. De egyre többen tudjuk, hogy e területen nagyon nagy a baj" - írja közleményében a Civil Közoktatási Platform.
Eduline
Évről évre több család kényszerül hitel felvételére az őszi iskolakezdés előtt, az egyetem elkezdése több százezres kiadást is jelenthet.
Eduline
Kár, hogy Palkovics László „nevét adja ehhez az elképesztő, jövőt romboló kormányzati cinizmushoz” - írja közleményében a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) arról, hogy kedden az oktatási államtitkár azt mondta, „az oktatási rendszer lassan változik, de mára vitathatatlanná vált, hogy az az út, amelyet néhány éve kijelöltek, helyes irány volt”.
Eduline
Megoldódni látszik annak a hatéves hiperaktív kisfiúnak az ügye, akit egyetlen környékbeli iskola sem akart felvenni - írja a 444.hu.
Eduline
Meddig lehet fizetni iskolakezdési utalvánnyal? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.
Eduline
Közéleti diákfesztivált rendeznek szeptember első hétvégéjén a Városligetben lévő Napozótéren, ahol beszélgetéseket, civil workshopokat tartanak többek között az oktatásról, az iskola demokráciáról és a kivándorlásról.
Eduline
Hiába tiltakoztak igazgatói kinevezése ellen a szülők és diákok, mégis Gondáné Pál Ildikó irányíthatja az algyői Fehér Ignác Általános Iskolát.
Eduline
Megalázó tortúrán kell átmennie egy hatéves, hiperaktív kisfiúnak, akit egyetlen környékbeli általános iskola sem akar fogadni, pedig hivatalos papírja van arról, hogy iskolaérett, és hogy a többi tanulóval együtt, integráltan oktatható.
Eduline
Újra elővette a kormány korábbi, zárt ajtók mögött készített tervét a kistelepülési iskolák felső tagozatainak összevonásáról. Az Emmi racionalitást ígér, és hangsúlyozza, még nincs döntés - írja a hvg.hu.
Eduline
Augusztus második felében meg kellene kapni a gyerekeknek a bárányhimlő elleni vakcina második adagját is ahhoz, hogy védetten kezdhessék a tanévet. A Magyar Nemzet szerdai számában idézett tanulmány szerint Magyarországon a betegek 60 százalékát nem is jelentik, a fertőzöttek száma így évente 97 ezer körül alakul.
MTI
Átlagosan 3,5 százalékkal emelkedik ősztől a pedagógusok bére - jelentette ki többször az oktatási államtitkár az elmúlt hónapokban. De pontosan mennyivel landol több pénz a pedagógus bankszámláján? Kiszámoltuk.
Eduline
A szeptember 1-je nem tartozik a kedvenc napjaik közé, ki nem állhatják az okoskodó szülőket, és van olyan kötelező olvasmány, amit még ők sem bírnak még egyszer elolvasni.
Eduline