Szeptemberben indul az AKG általános iskolája, a tantervük megkapta az engedélyt

Megkapta az engedélyt az AKG általános iskolájának kerettanterve, az erről szóló dokumentum már meg is érkezett - közölte az Alternatív Közgazdasági Gimnázium a Facebookon.

  • Eduline
Túry Gergely

Niedermüller Anna, a projekt felelőse az Eduline-nak korábban azt mondta, az AKG általános iskolája öt évfolyammal indul, minden évfolyam 48 fős lesz, két osztállyal. A 240 helyre majdnem ezren jelentkeztek.

"A délelőtt a „tanösvény”, amikor a tanulás, alapozás, növekedés zajlik, ez az alapkészségek sávja. Ez nincsen az óra-szünet-csengő háromszögre felfűzve, hanem a pedagógusok - az alapkészségek sávjában párhuzamosan ketten vagy hárman irányítanak egy-egy foglalkozást, tevékenységet -, látják, hogy az adott csoport mit bír, mikor kell szünetet tartani, mikor kell mozgásos foglalkozást tartani. Így tudják egyénileg felépíteni a napot" - mondta a tervezett napirendről Niedermüller Anna, hozzátéve: szöveges értékelés lesz, amelybe mind a szülőket, mind a gyerekeket szeretnék bevonni.

Elmondta: minden osztályban három tanító lesz. Egy olyan tanító, aki nagy szakmai tapasztalattal rendelkezik mind a módszertanban, mind az évek számában. Lesz egy olyan kolléga, aki fejlesztő-gyógypedagógiai szemléletű, és lesz olyan, aki az angoltanításban jártas. Az AKG általános iskolájáról itt találjátok részletes cikkünket:

„Nálunk nem lesznek egységes, frontális foglalkozások" - indul az AKG általános iskolája

Nem lesznek tantárgyak, helyette kompetenciaterületeket határoznak meg, a napirendet pedig nem az óra-szünet-csengő háromszögre fűzik majd fel - mondta az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) szeptemberben induló általános iskolájáról Niedermüller Anna, a projekt felelőse. Hogyan értékelik majd a diákokat, és miért lesz „majdnemiskola" az „AKG általános"?

Négyszeres túljelentkezés: majdnem ezren felvételiznek az AKG általános iskolájába

Majdnem ezer jelentkezési lap érkezett az Alternatív Közgazdasági Gimnázium szeptemberben induló általános iskolájába. "Január 15-én lezártuk az AKG általános iskolai felvételi jelentkezést a 2018/19-es tanévre. További jelentkezéseket sajnos nem tudunk már fogadni. Közel 1000 gyermekre érkezett jelentkezési lap az öt évfolyamra összesen, és az AKG kötődéssel rendelkező gyerekek száma is jóval magasabb a vártnál" - olvasható az AKG általános iskolájának Facebook-oldalán.

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.