Több tízezer forintot kaphat sok pedagógus, levelet küldött a minisztériumnak a szakszervezet

A köznevelési helyettes államtitkárnak és a szakképzési helyettes államtitkárnak is küldött levelet a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), szerintük ugyanis nagy a bizonytalanság, hogy az Alkotmánybíróság tavaly decemberi határozata alapján mit kell tennie annak a nyugdíj előtt álló pedagógusnak, akit 2017. január 1-én alkotmányellenesen nem soroltak be a pedagógus II. fokozatba.
















Az államtitkár szerint a pedagógusok "nagyobb anyagi megbecsülésben kezdhetik" az évet

Idén több pénz lesz az oktatásra, folytatódnak az iskolafejlesztések, az oktatás színvonalának javítását szolgáló intézkedések és az iskolai eszközvásárlások - mondta Palkovics László oktatási államtitkár csütörtökön az MTI-nek. Hangsúlyozta: a 2013 és 2017 között végrehajtott pedagógus béremelésnek köszönhetően a pedagógusok is nagyobb anyagi megbecsülésben kezdhetik az új évet, mára átlagosan 50 százalékkal emelkedett a bérük.