Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Hogyan lehet olcsóbban megúszni az iskolakezdést? Összegyűjtöttük, hogy milyen támogatásokra pályázhattok.

Ahogy azt már korábban megírtuk, például a családi pótlékot is hamarabb kézbesítették a szülőknek. De milyen segítségre, támogatásra lehet még számítani az iskolakezdés miatt?
Munkáltatói támogatás
Évente egyszer igényelhet mindkét szülő iskolakezdési támogatást a munkáltatójától. A támogatás összege nem lehet nagyobb a bruttó minimálbér (jelenleg 138000 forint) 30 százalékánál, vagyis nem haladhatja meg a 41 400 forintot. Erről itt találtok további infókat.
Önkormányzati támogatás
A legtöbb önkormányzat 5 és 20 ezer forint közötti összeggel segíti azoknak a gyerekeknek a beiskolázását, akik többgyermekes családban élnek, alacsony az egy főre jutó jövedelem, hátrányos helyzetűek, esetleg tartósan betegek. Erről részletesebben itt olvashattok.
Ami pedig a tankönyveket illeti, a jelenlegi szabályozás alapján az 1-9. évfolyamon minden diák térítésmentesen juthat hozzá a tankönyvekhez, ahogy a gyógypedagógiai vagy nemzetiségi nevelésben-oktatásban részt vevő diákok is. További évfolyamokon pedig igényelni lehet az ingyen tankönyvellátást.
Sokan nem tudják, de például ezt a támogatást nem csak egyetemisták, hanem végzős középiskolások is igényelhetik. Ez a következő évi iskolakezdésre is nagyon jól jöhet, ha előre gondolkoztok.
Hasznos tippek az iskolakezdéshez: így spórolhattok a nagy készülődések közepette
Akár általános iskolába jártok, vagy középiskolások, esetleg egyetemisták vagytok, az iskolakezdés hamarosan mindenkinek eljön. Összeszedtünk pár nagyon egyszerű tippet, hogy hogyan spórolhattok a nagy készülődések közepette. 1. Nézzetek körül Lehet, hogy a tankönyveket, atlaszokat lés kötelező olvasmányokat mind megtaláljátok az interneten vagy antikváriumokban.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).