A napi 8 óránál sokkal többet dolgoznak a tanárok, csökkentené a PDSZ az óraszámokat

A pedagógusok óraszámának csökkenését szeretné elérni a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), szerintük ugyanis a heti 40 óránál jóval többet dolgoznak a tanárok, tanítók, óvodapedagógusok.

  • Eduline
Fülöp Máté

Nagy Erzsébet, a PDSZ pécsi szervezetének képviselője azt panaszolta, hogy a törvényben előírt heti negyven óránál jóval többet dolgoznak a pedagógusok. „32 óra az úgynevezett kötött munkaidő, amit az igazgató rendel el, ezen belül 22-26 óra az, amit tanórákkal, foglalkozási órákkal kell eltölteni, és ezekbe tartoznak még be azok az előírt helyettesítések, amelyeket külön nem fizetnek ki” – idézi a Hír TV.

Hozzátette: egy évben 30 napon keresztül 26 óra felett is elrendelhetnek ilyen "eseti helyettesítést", amelyre szintén az a jellemző, hogy nem fizetnek.

Emellett pedig még készülnek az órákra, dolgozatokat javítanak, szülői értekezleteket, fogadóórákat tartanak, táboroztatnak, amelyekről senki sem vezet óraszám-nyilvántartást. Épp ezért a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kezdeményezte az oktatásért is felelős Emberi Erőforrások Minisztériumánál, hogy végezzenek egy olyan felmérést a pedagógusok körében, amely valós képet ad a tanárok heti munkaidejéről.

„Minden iskola maga döntheti el, hogy mi az, amire koncentrál, milyen szintet lő be: az átlagos szintet célozza meg, vagy az átlag fölötti szintet. Nyilván ez a szülőkkel való egyfajta egyeztetésnek is az eredménye, szülőkben mire van igény? Hogy több vagy kevesebb legyen az óraszám, ez nyilván befolyásolja a tanároknak az óraszámát. Mi azzal tudjuk a tanárokat is segíteni, a szülőket is segíteni, és a diákokat is segíteni, hogy az iskoláknak a cselekvési szabadságát, cselekvési lehetőségeit bővítettük ki egy 20 százalékos kerettantervtől való eltéréssel” – jelentette ki Rétvári Bence államtitkár.

A PDSZ a héten újból tárgyal a minisztériummal a munkaidőről. Azt szeretnék elérni, hogy a heti tanórakeret ne lehessen több a törvényben megszabott 22 óránál.

A pedagógusok presztízse, szabadsága ma a béka feneke alatt van

"Bárki bármit mond, a pedagógusok presztízse, szabadsága ma a béka feneke alatt van. A kollégák túlhajszoltak, a rájuk rótt bürokratikus feladatok leterhelik őket. Ezáltal a lelkesedésük is csökken, ami nélkül nincs hozzáadott érték" - mondta Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.