Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
"Bárki bármit mond, a pedagógusok presztízse, szabadsága ma a béka feneke alatt van. A kollégák túlhajszoltak, a rájuk rótt bürokratikus feladatok leterhelik őket. Ezáltal a lelkesedésük is csökken, ami nélkül nincs hozzáadott érték" - mondta Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke.

"Egy pedagógusnak nem az a dolga, hogy hivatalnoki szerepkörben adatokat szolgáltasson a fenntartónak, hanem az, hogy minden idejét a gyerekeknek szentelje. Ezen is szeretnénk segíteni, tudatosítani akarjuk a kollégákban: nem kell egyedül megküzdeniük a bürokratikus problémákkal" - mondta a PSZ elnöke a Népszavának, aki arról is beszélt, a júniusi tisztújító kongresszus után valamennyi, oktatásban érdekelt minisztériumot és kormányhivatalt megkeresték, a leggyorsabban az Oktatási Hivatal reagált.
"A Klebelsberg Központban Hajnal Gabriellával találkoztunk, akit a napokban neveztek ki a Központ új elnökének. Vele korábban is szoros volt az együttműködés, többször dolgoztunk együtt, amikor még az Oktatási Vezetők Szakszervezetének elnöke volt. Az első tapasztalatok biztatóak. Augusztus elején találkozunk Kásler Miklós miniszterrel, illetve Maruzsa Zoltán helyettes államtitkárral, majd Palkovics László innovációs miniszterrel és Pölöskei Gáborné helyettes államtitkárral, utóbbiak a szakképzésben érdekeltek" - magyarázta.
Szabó Zsuzsa arra a kérdésre, hogy melyik az a három legfontosabb ügy, amelyekért küzdeni fognak, azt válaszolta, az első a pedagógusok munkaidejének igazságtalan elosztása. "Vannak kollégák, akik heti 22 órát dolgoznak, mások 26-ot, de ugyanazért a pénzért. Ez rendkívül méltánytalan, semmi mást nem szolgál, csak a tanárok kihasználását. Követelni fogjuk, hogy a nevelő-oktató munkát segítőknek mielőbb emeljék a bérét! Noha egy részüknek járt a 7+3 százalékos béremelés, ezt nem mindenki kapta meg. Szeretnénk elérni, hogy az iskolákban egyáltalán ne alkalmazzanak közmunkásokat, csak olyanok dolgozhassanak gyerekek közelében, akik szigorított erkölcsi bizonyítvánnyal, egészségügyi könyvvel rendelkeznek. Természetesen nem a személyekkel van bajunk, de egy köznevelési intézménybe ne kerülhessen olyan, akinek nem ismerjük az „előéletét” - mondta.
Sok pénzt veszítenek a tanárok a bebetonozott béralappal, erről (is) egyeztetne a PSZ
A pedagógusbéreknek ismét a minimálbérhez kellene igazodniuk, ez az egyik olyan kérdés, amelyről a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) egyeztetne a kormánnyal - mondta Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke. A PSZ elnöke az ATV-nek azt mondta, 2014-ben még a minimálbér volt a pedagógusok bértáblájának az alapja (vagyis ha a minimálbér emelkedett, akkor a tanárok, tanítók bére is), akkor azonban befagyasztották ezt az összeget, a bértábla "vetítési alapja" azóta is 101 500 forint.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).