Tarolnak a vidéki intézmények: ez az ország 50 legjobb technikuma 2023-ban
Mutatjuk az Innovatív Képzéstámogatói Központ technikumi rangsorát.
Mutatjuk az Innovatív Képzéstámogatói Központ technikumi rangsorát.
Székács Linda
Több egyházi iskola is részesül támogatásban.
Tornyos Kata
A Belső-Pesti Tankerületi Központ vezetőjével ellentétben Rábel Krisztina legalább meg tudta indokolni, hogy miért pont Nemes Máriát, Velényi Dórát, Ősi Juditot, Rábai Jánost és Pfeiffer Norbertet rúgta ki a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumból.
Székács Linda
Egy szigetszentmiklósi iskola azzal került a köztudatba, hogy az elektronikus napló meghamisításával leplezik az egyre súlyosbodó tanárhiányt az intézményben.
Tornyos Kata
A jelenleg 16 éves fiú nemcsak az iskolában, hanem online is zaklatta iskolatársát.
A 16 éves sümegi fiút testsúlya miatt csúfolták, gúnyolták az iskolában.
A következő napokban 36 milliárd forint értékben 140 ezer notebook kiosztása kezdődik meg a 7. és 10. évfolyamon tanulóknak - közölte a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára.
Eduline/MTI
Pukli István a gyerekei érdekében döntött az országváltás mellett.
November 1-től már nem kell bejárnia azoknak a pedagógusoknak, akik felálltak a státusztörvény miatt. Az iskola azonban november 30-ig nem is vehet fel mást a helyükre, még akkor sem, ha lenne rá jelentkező.
A tanárok szerint a nyilvánosságban uralkodó hangulat miatt a diákok oktatásából kimarad az izraeli-palesztin konfliktus történelmének megismerése, mert az iskolák félnek attól, hogy elfogultsággal vádolnák őket.
Az összes budakeszi oktatási-nevelési intézmény bejáratához kamerákat szereltek fel.
Székács Linda
Szerencsére a helyi gyerekorvos épp az intézményben tartózkodott.
Székács Linda
Nagyjából 1500 főre tehető a pedagógusként dolgozó egyetemisták száma a közoktatásban.
Székács Linda
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete több iskola pedagógusától is azt a visszajelzést kapta, hogy náluk sem a valóság kerül be az elektronikus naplóba.
Székács Linda
Azt egyelőre nem tudni, hogy melyik iskoláról van szó, illetve, hogy megsérült-e valaki.
Tornyos Kata
Nemrég visszavonták, most mégis újra bevezetik a bölcsődei támogatást, nem is akárhogyan.
Eduline/MTI
Új nevet javasoltak, de több németországi zsidó szervezet szerint is rossz üzenete lenne az óvoda névváltoztatásának.
Szenvedni kell egy gyereknek a sikerért? Büntethet a jobb teljesítmény reményében az edző? Mi számít bántalmazásnak a sportban? A Sebestyén Júlia-ügy kapcsán Nagy Sándor sportpszichológust kérdeztük.
A keddi Országgyűlésen a Corvinus vizsgabotránya mellett szó volt az oktatás színvonalának "javulásáról" is.