Tüntetést szerveztek a pénteken hirtelen bezárt szegedi Wesley iskoláért

A szülőknek kevesebb mint egy napjuk volt új oktatási intézményt keresni a gyerekek számára.

Az aHang civil szervezet szegedi csapata az aPont demonstrációt szervezett vasárnap este, miután pénteken a kormányhivatal váratlanul visszavonta Iványi Gáborék egyik szegedi iskolájának a működési engedélyét – számolt be az eseményekről a Telex.

Ahogyan már mi is megírtuk, pénteken a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) közleményéből kiderült, a szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium is törölve lett a nyilvántartásból. Így közel 150 gyereknek kellett volna egy munkanap alatt új iskolát találni.

Az intézmény augusztus 30-án reggel kapta meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal határozatát a működési engedélyének visszavonásáról. Az augusztus 29-re keltezett indoklásban július 24-i pénzügyi adatokra és köztartozásokra hivatkoznak.

A demonstráción az iskola igazgatója, Tóth Éva elmondta, hogy szerinte nincs egy másik olyan szakmai hátterű intézmény a környéken, ahova a sajátos nevelési igényű gyerekeket fel lehetne venni. Emellett tájékoztatta a szülőket, hogy bár tanítás nem lesz, de kérésre biztosítanak pedagógiai felügyeletet hétfőtől az intézményben.

Az igazgató után több szülő is felszólalt még, akik kétségbeesetten kérdezték, hogy mit tegyenek ezek után.

"Hogy mondjam el az ötéves gyerekemnek, hogy nincs többé Zsuzsa néni, és nincsenek többé a barátai sem?!"

- mondta a szülői munkaközösség vezetője, akinek óvodás gyereke szintén a Wesley-be járt idáig.

A tüntetés végén a résztvevők élőláncot alkottak az iskola épülete körül és felemelt kézzel tiltakoztak annak bezárása ellen.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.