Mitől függ, hány napot igazolhat az iskolában a szülő a 2024/2025-ös tanévben?

Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.

A köztudatban sok helyen még mindig tartja magát a "háromnapos szabály", azonban valójában az iskola házirendjében kell szabályozni a tanuló távolmaradásának, mulasztásának, késésének igazolására vonatkozó rendelkezéseket.

Ez azt jelenti, hogy (a telefonokkal ellentétben) az iskola dönti el, hány napot igazolhat a szülő, emiatt az egyes intézmények között kisebb-nagyobb eltérések lehetnek. Van olyan iskola, ahol egész tanévben csak 5 napot, míg máshol félévente 15 nap hiányzást is igazolhat a szülő.

Pont ezért érdemes még szeptemberben átolvasni az iskola házirendjét, amely általában az intézmények honlapján is megtalálható, vagy megkérdezni az osztályfőnököt.

 

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.