Azzal, hogy a kereszténydemokraták hitbizománya lett az oktatás, a magyar iskolarendszerben garantált a változások sorozata. A régi-új reformjelszavak: kötelesség, rend, erkölcs, nemzet- és hazaszeretetre nevelés -írja a HVG.
Iskolában eltöltött hosszabb idő, új finanszírozási metódus és a már említett elitképzéssé változtatandó tanárképzés - a többi között ezt tartalmazza az új közoktatási törvényt előkészítő anyag, amelyet a FigyelőNet ismertetett. Az új felsőoktatási törvény koncepciója - a honlap szerint - rögzíti a felsőoktatásba való belépés feltételeként az emelt szintű érettségit és hosszabb távon a nyelvvizsgát.
Nehezen találnak iskolát gyerekeiknek azok a szülők, akik krónikus beteg gyermeket nevelnek. A tanintézményeket az állami szabályozás sem ösztönzi erre a segítségre - írja a HVG.
A roma tanulók tömegesen morzsolódnak le a középiskolából – olvasható a Magyar Nemzet birtokába került kutatásból, amely még Hiller István korábbi oktatási miniszter megrendelésére készült.
Valóban a legkorszerűbb oktatást alakította ki a magyar oktatási kormányzat, amikor törvényi szinten is belevetette magát a kompetenciaalapú oktatásba? Vagy csak a klasszikus tudáskánon felbomlását kívánja ezzel mintegy elfedni-ellensúlyozni? Mindenesetre a szakértők többsége egyetért azzal, hogy a magyar iskolába jártak többsége súlyos hiányosságokkal küzd még az alapkompetenciákat illetően is.
Az iskolákban, sőt már az óvodákban is gyakorlattá vált az úgynevezett osztálypénz szedése, amely havi 500-1000-3000 forinttól a középiskolában 20-30 ezer forintig (ballagási ruha, érettségi bankett) terjedhet. Egy 30 fős osztályban havi 2-3 ezer forinttal számolva havonta 60-90 ezer, évente 600-900 ezer forint osztálypénz gyűlhet össze. Egyes középiskolákban ez elérheti az évi 6-9 millió forintot is. A szülők pedig akkor is fizetnek osztálypénzt, ha annak szedése tilos, vagy meghaladja anyagi teherbíró képességüket, vagy nem látják át mire fordították a beszedett összegeket.
A hátrányokkal küzdő gyermekek felzárkóztatását, illetve a roma gyerekek iskolai integrációját iskola-előkészítő osztály, vagyis egy nulladik évfolyam bevezetésével orvosolná a jövőben az oktatási államtitkárság - olvasható a Magyar Nemzetben. A tervek szerint így a hátrányokkal küzdő gyerekek egy szigorúbb iskolaérettséget mérő felmérést követően csak a sikeres felzárkóztatás után kerülnének be az első osztályba.
Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke ma ismertette 10 pontos javaslatukat, mellyel -többek között- azt szeretnék elérni, hogy a pedagógusok keresete a ciklus végére megközelítse az unióban hasonló munkakörben foglalkoztatottak átlagkeresetének 60 százalékát, azaz a jelenlegi 160-170 ezer forintos keresetek 300-330 ezerre növekedjen.
Felújítási munkálatok miatt csak a jövő hétfőn kezdődhet el a tanév egy fővárosi XVII. kerületi általános iskolában - mondta Horváth Tamás alpolgármester szerdán az MTI-nek.
Minthogy mától hivatalos az „iskolaszezon", itt van néhány olyan ingyenes alkalmazás a számítógépedre ami még jól jöhet a tanulás vagy a vizsgákra való felkészülés során. során.
A ma reggeli becsengetéssel véget ért a közel két és fél hónapos nyári szünet és megkezdődik a 2010/2011-es tanév. Az oktatási államtitkárság közlése szerint nappali rendszerben mintegy 1,3 millió diák ül az iskolapadba, az óvodásokkal együtt ősztől több mint másfél millióan járnak közoktatási intézményekbe
Negyvenhat magyar és négy német diák kezdi meg tanulmányait az idén tavasszal alapított győri Audi Hungaria Német Általános Iskola és Gimnázium első három osztályában - közölte az autógyár magyarországi leányvállalata kedden az MTI-vel.
Két félmondatot változtatott meg még júliusban az új oktatásirányítás az óvodai nevelés alapelveiben. A menekült gyerekekre és a nemi sztereotípiák elkerülésére vonatkozó részek átírásával egy új, szakmai szempontból vitatható és nem épp korszerűnek számító irányt jelölt ki az új vezetés - állítja oktatáskutató szerzőnk.
Várhatóan mintegy 1000-1200 pedagógussal kevesebbet foglalkoztat szeptembertől a közoktatás - derül ki az oktatási államtitkárság háttéranyagából, mely becsléseket közöl, pontos adatokat pedig szeptember végére ígér. Legnagyobb mértékben várhatóan az általános iskolákban csökken a főállású pedagógusok száma, mely intézményekből 1241 főt bocsátanak el.
Néhány tízezertől több millió forintig terjedhet az alapítványi és magániskolákban fizetendő tandíj, illetve alapítványi hozzájárulás - összegzi a Napi Gazdaság a hétfői számában a magániskolákról készített összeállítást.
Idéntől elvileg már csak okleveles oktatók felügyeletével pattanhatnak nyeregbe a lovardalátogatók. A lovas üzemeknek 2012-ig kell átállniuk, addig még igencsak változó színvonalon (és árakon) nyerhet beavatást a lovaglás alapjaiba a nagyérdemű.
Az idei tanévben még szeptember 1-jén, szerdán csengetnek be annak az 1,6 millió tanulónak, aki nappali rendszerű iskolai oktatásban, továbbá óvodában kezdi meg a 2010/2011-es tanévet. A következő tanévtől kezdődően viszont az életszerűbb oktatás jegyében mindig hétfőre esik majd az iskolakezdés - jelentette be ma Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár.