Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A település nehéz anyagi helyzete miatt február 27-ig tartó kényszerszünetet rendeltek el a jásztelki általános iskolában; a következő hetekben többek között átalakítják a fűtési rendszert, hogy kevesebb pénzbe kerüljön a működtetése - írta a helyi jegyző tájékoztatása alapján szombati számában az Új Néplap.
Voller Erika a rendkívüli intézkedést a Szolnok megyei napilapnak azzal indokolta, hogy az önkormányzatnak minden megtakarítható fillérre szüksége van.
A kényszerszünet alatt az iskola fűtését leválasztják a szomszédban lévő óvodaépületről, hogy ezzel is takarékosabbá tegyék az üzemeltetést. Az iskolát működtető térségi intézmény vezetését pedig felkérték, hogy alakítsák át az órabeosztást, hogy ne kelljen túlóradíjat fizetni a pedagógusoknak. A képviselő-testület ugyanis lehetetlen helyzetnek minősítette, hogy a 35 diákot tanító intézményben a tanárokat túlóráztatják.
A jásztelki önkormányzat emellett tovább folytatja a tárgyalást a görög katolikus egyházzal az iskola működtetésének átvételéről - írta a lap.
Hasonló helyzet alakult ki Héderváron is - erről szóló összefoglalónkat itt olvashatod el.
MTI
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.