Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Állatkertnek nevezte munkahelyét az egyik nagy-britanniai, sajátos nevelési igényű gyerekekkel foglalkozó általános iskolájának tanára a Facebookon. A pedagógus ma már nem dolgozik az oktatási intézményben.
„Legszívesebben kilökném a diákjaimat az ablakon”, „olyan ez az iskola, mint egy állatkert”, „olyan itt dolgozni, mint a pokolban” – többek között ilyen megjegyzéseket tett közzé a pedagógus a közösségi oldalon, a sértő jelzőkre az egyik szülő hívta fel az öt és tizenegy év közötti, speciális szükségletű diákokat oktató kenti Oakley School igazgatójának figyelmét. Múlt hét pénteken az egyik kiskunmajsai tanár keveredett iskolai Facebook-botrányba - erről itt olvashatsz.
A tanár azt állítja, csupán viccnek szánta a bejegyzéseket, a diákokra tett megjegyzéseivel – mint például azzal, hogy „úgy bűzlenek, mint a lábam” – senkit nem akart megsérteni. A szülők felháborodtak, szerintük ugyanis elfogadhatatlan, hogy gyerekeiket éppen egy tanár csúfolja a legnépszerűbb közösségi oldalon.

Az iskola igazgatója a Daily Mailnek nem akart nyilatkozni az ügy részleteiről, az azonban biztos, hogy a tanár ma már nem dolgozik az oktatási intézményben. „Ha valaki sajátos nevelési igényű gyerekekkel foglalkozik, az egy bizalmi pozíció” – mondta Mark Goldring, aki az eset kivizsgálását a kenti megyei hivatalnak adta át.
„Ezek a diákok problémáik miatt nagyon érzékenyek, már csak ezért sem szabad állatkertnek titulálni az iskolájukat” – mondta a lapnak a Facebook-bejegyzéseket felfedező szülő, aki a történtek után másik iskolába vitte át fiát.
eduline
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.