Csökkentenék a lemorzsolódók arányát az EU oktatási miniszterei

Politikai megállapodásra jutottak az Európai Unió tagországainak oktatásügyi miniszterei pénteken azokról az uniós ajánlásokról, amelyek célja, hogy segítsék az iskolát annak befejezése előtt elhagyók számának csökkentésére hivatott politikai programok végrehajtását - jelentette be az elnöklő Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár a brüsszeli találkozót követően.


"Politikai döntés született" - bezárta a Janikovszky iskolát a VII. kerület

Hiába demonstráltak, gyűjtöttek aláírásokat és alapítottak tiltakozó Facebook-csoportot a Janikovszky Éva Általános Iskola tanárai és diákjai, az erzsébetvárosi képviselő-testület péntek délelőtt úgy döntött, bezárják a Rottenbiller utcai iskolát. A szülői szervezet döntött a lehetséges jogi lépésekről, információink szerint az ellenzéki képviselők is megtámadják a határozatot.







Saját tanítványait csábította el egy 27 éves tanárnő

Akár tíz év börtönbüntetést is kaphat az a texasi tanárnő, aki több tanítványával is szexuális viszonyt folytatott. A háromgyermekes családanya csak 125 ezer dolláros, vagyis körülbelül 25 millió forintos óvadék ellenében szabadulhat az előzetes letartóztatásból.



Facebookon szervezték meg a gyilkosságot a középiskolások

Középiskolák közötti rivalizálás áldozata lett a tavaly meggyilkolt Sofyen Belamouadden. A londoni diákot az ellenlábas intézmény diákjai támadtak meg késekkel és szamurájkardokkal egy zsúfolt metrómegállóban. A most kezdődött bírósági tárgyaláson kiderült, hogy az akció minden részletét a Facebookon dolgozták ki a tinédzserek.





Mi a három legnépszerűbb ballagási ajándék?

Pénzt, iPodot vagy laptopot szeretne kapnia a legtöbb ballagó diák, a kristálypohár és a porcelán ajándéktárgy azonban „kifejezetten ciki ajándéknak számít” – derül ki a Cardnet Zrt. friss kutatásából.



Furcsábbnál furcsább balesetekért kapnak milliókat a diákok

Háromezer fontos, vagyis egymillió forintos kártérítést kapott az a brit tanuló, aki elesett az iskola folyosóján, könnyű sérülései miatt kórházba is kellett szállítani. 2008 és 2010 között csak Liverpoolban és a környező településeken több mint ötvenezer font kártérítést ítéltek meg diákoknak iskolai balesetek miatt.




Kényszerből szüntet meg több iskolát a nyíregyházi önkormányzat

A kényszerhelyzet szüli a nyíregyházi iskolabezárásokat, miután jelentősen csökkent az állami normatív támogatás, továbbá eladósodott a fenntartó önkormányzat és kevesebb az iskoláskorú gyermek is - közölte Kovács Ferenc, a megyeszékhely Fidesz-KDNP-s polgármestere kedden sajtótájékoztatón.


Hogyan kerülnek legendák a történelemkönyvekbe?

Néró gyújtotta fel Rómát, Petőfi a Nemzeti Múzeum lépcsőjén szavalta el a Nemzeti dalt, Dugovics Titusz volt az, aki a mélybe rántott egy török janicsárt – ezek a legendák már annyira beitták magukat a köztudatba, hogy sokszor még a tankönyvszerzőknek sem szúrnak szemet, de vajon van-e létjogosultságuk a történelemoktatásban?