Sztrájkolnak a litvániai lengyel iskolák diákjai

Általános sztrájkot hirdettek péntektől a litvániai lengyel kisebbségi iskolák tanulói és szüleik: követelik az idén márciusban elfogadott litván oktatási törvény visszavonását, amely szerintük diszkriminálja és sújtja a lengyel iskolákat - adta hírül a lengyel sajtó szerdán.

  • Eduline

"Követjük a wrzesniai gyerekek 1901. évi hősies példáját, és sztrájkot hirdetünk. (...) Tiltakozásunkat fejezzük ki az oktatási program ellen, amelyet felülről erőltetnek ránk az európai normákkal, elvekkel és joggal ellentétben" - idézik a lengyel lapok a litvániai lengyel iskolások felhívását.

Idén márciusban a litván szejm - a litvániai lengyelek és Varsó tiltakozásának dacára - módosította az oktatási törvényt. A litvániai lengyelek számítása szerint az új törvény előírásainak következtében a jelenleg mintegy száz lengyel tanítási nyelvű iskola közel felét "optimalizálás" címén be fogják zárni. A kisebb településeken, ahol két iskola működik, csupán a litván tanítási nyelvű fog megmaradni. Az új törvény ezenfelül 2013-tól bevezeti az egységesített érettségi vizsgát litván nyelvből. Ennek következtében a litván nyelvet gyengébben ismerő kisebbségi lengyelek számára az érettségi vizsga letétele sokkal nehezebbé válik mint litván társaiknak.

Albert Narwojsz, a vilniusi járásban fekvő Kavalcuki (lengyelül Kowalczuki) sztrájkbizottságának vezetője azt mondta a Rzeczpospolita című lengyel lapnak, hogy a sztrájkon kívül a tiltakozás minden lehetséges formáját kihasználták már az "antidemokratikus törvény" ellen. 60 ezer aláírást gyűjtöttek, nagygyűléseket, tüntetéseket rendeztek. A litván hatóságok nem reagáltak ezekre. Eddig már több tucat sztrájkbizottság alakult Vilniusban és a zömmel lengyelek által lakott vilniusi járásban. Az akció pénteken az elnöki palota előtti nagygyűléssel kezdődik, majd több tucat iskolában a tanulók bojkottálják a tanítást. Azt remélik, hogy a sztrájk nem tart túl sokáig, és a hatóságokat sikerül párbeszédre kényszeríteni.

Tadeusz Aziewicz, a kormányzó Polgári Platformhoz tartozó lengyel parlamenti képviselő, a lengyel-litván parlamenti csoport elnöke viszont aggodalmát fejezte ki a kezdeményezés miatt. Azt mondta, tiszteletben tartják a döntést, de a Wrzesniára való hivatkozást túlzónak tartják, és a békés párbeszédet részesítik előnyben, mert a konfrontáció árthat a lengyel kisebbségnek.

A nagy-lengyelországi (Wielkopolska) vajdaságbeli Wrzesniában, a porosz megszállás idején, 1901 májusában nemzetközi figyelmet keltett a lengyel iskolások sztrájkja. A "munkabeszüntetés" azért robbant ki, mert a német tanár testi fenyítést alkalmazott azokkal a diákokkal szemben, akik a hittanórán nem voltak hajlandóak németül válaszolni a kérdésekre. A wrzesniai gyerekek példáját hamarosan a porosz fennhatóság alatt élő többi lengyel település is követte, 1906-ra már általános sztrájkká terebélyesedett az akció, az összesen 1100 iskola közül 800-ban mintegy 75 ezer gyerek sztrájkolt.

MTI 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.