Elmarad a miskolci tanárok csütörtöki demonstrációja

Elmarad a csütörtökre több pedagógus szakszervezeti tömörülés által meghirdetett demonstráció Miskolcon - egyebek mellett ez a megállapodás született a miskolci önkormányzat illetékesei és a tiltakozó akciót kezdeményező szervezetek között.

  • Eduline

Az MTI információi szerint csütörtökön délután a miskolci Berzeviczy Gergely Szakközépiskola és Szakképző Központ udvarára várják azokat a pedagógusokat, akik bővebb információkhoz szeretnének jutni az oktatási intézményeket érintő ügyekben. A tájékoztatást - egyeztető fórum keretében - Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) polgármester tartja.

A Pedagógusok Szakszervezetének miskolci városi szervezete, a Zenepedagógusok Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által megfogalmazott közleményben az érdekképviseletek kedden számoltak be arról, hogy demonstrációra készülnek.

"Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata példátlan mértékű, koncepciótlan, egyeztetés nélküli megszorításaival tanítványaink alapvető alkotmányos jogait készül veszélybe sodorni a közoktatási intézmények ellehetetlenítésével" - írták az akkor közreadott dokumentumban.

A miskolci pedagógusok akciójáról bővebben itt olvashatsz.

MTI

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.