A virtuális világban járva is megismerhő a PTE
Az egyetemen használatos elektronikus rendszereket, Pécs városát, és ami a legfontosabb, a leendő szakjukat is megismerhetik a leendő hallgatók a Pécsi Tudományegyetemen egy most induló online játék segítségével.
Székesfehérváron folytatja roadshow-ját a THE Program
Izgalmas tudományos előadásaival legközelebb, november 27-én a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumot látogatja meg a THE Tudományos Hasznos Emberi Középiskolai Roadshow, ahol fiatal kutatók, mérnökök sikertörténeteit, illetve a műszaki-, természettudományi képzés területén oktató egyetemeket, főiskolákat ismerhetik meg az érdeklődők a bemutatott kísérletek mellett.
Terror a hit miatt
Noha a szülők legtöbbje nem tanítja gyerekét a vallásalapú megkülönböztetésre, a diákok negyedénél még mindig kiinduló alap a bántalmazáshoz.
Számít az, ha a tanárunk csak részmunkaidős oktató?
Ahogy a felsőoktatási intézmények egyre növekvő kiadásokkal néznek szembe, úgy a tradicionális gyapjúköpenyes, pipázó, kényelmes mozgású, életét a munkájának szentelő főfoglalkozású professzorok a dodók sorsára jutnak. Napjainkban ugyanis a felsőoktatási tanárok jellemzően részmunkaidőben tanítanak – másodállásban, hogy kiegészítsék a fizetésüket, vagy tekintélyüket, illetve „szabadúszóként” – oktatói karrierjüket különböző főiskolák és egyetemek óráiból tákolva össze.
Pontszámemelésről döntöttek a rektorok
Elfogadta az elnökség javaslatát a Magyar Rektori Konferencia (MRK) november 18-ai ülésén. Az intézményvezetők egyetértenek abban, hogy emelkedjen a felsőoktatási felvételi során megszerezhető minimum pontszám 160-ról 200-ra.
Havi harmincezres ösztöndíj a hiányszakmákban tanulóknak
Harmincezer hiányszakmát tanuló szakiskolai diák részesülhet ösztöndíjban 2009 szeptemberétől a munkaerőpiacon keresett szakmák feltöltése érdekében - jelentette be csütörtökön Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára.
Az 5 legjobb angol nyelvi gyakorlat
Rengeteg hasznos online tudásforrás létezik, amelyik jól hasznosítható a digitális tananyagok összeállítása és a gyakorlás során.
A szerzői jogok védelmében lépnek fel Tennessee-ben
Az Egyesült Államokban a szórakoztatóipar a kalózkodás fellegváraként jelölte meg a felsőoktatási intézményeket, ahol a szerzői jogok megsértése miatt okozott bevételkiesés 15 százalékáért a hallgatók tehetők felelőssé. Az adatok hatására Tennessee államban sikerült életbe léptetni egy olyan törvényt, mely a témában irányelvek kidolgozását, illetve jövő év április végéig egy jelentés elkészítését foglalja magában.
Élet a hálón - túl sok vagy soha nem elég?
Iwiw, MySpace, Facebook – a mai szülőknek ezek a kifejezések ismerősek és ijesztőek is egyben. Aggódnak, amiért csemetéik túl sok időt töltenek különféle közösségi portálokon barangolva, csetelve és kapcsolatot építve. Jó hír számukra, hogy a legújabb kutatások szerint ez egyáltalán nem káros.
Novák Péter tartott energiatudatossági tanórákat általános iskolásoknak
Az E.ON EnergiaKaland program részeként Novák Péter energiatudatossági tanórákat tartott általános iskolás diákoknak november 19-én és 20-án Budapesten.
Megjelent a Felvételi tájoló 2009
Megjelent a Felvételi tájoló 2009 című kiadvány, amely a pályaválasztás előtt álló fiataloknak segít eligazodni a felsőoktatási intézmények által meghirdetett szakok világában. A kötetből többek között megtudható, hogy egy adott szakon milyen tantárgyakat kell hallgatni, milyen képességek szükségesek az elvégzéshez és hogy milyenek az elhelyezkedési esélyek a képzés befejezése után. A könyvet, a Felsőoktatási felvételi tájékoztató kiadója és a felvi.hu honlap szerkesztője, az Educatio Kht. munkatársai készítették, így az kiegészíti a többi hivatalos kiadvány tartalmát - adta hírül az Educatio Kht.
Iskolatörténeti kiállítás a BMF-en - 110 év távlatából
A Budapesti Műszaki Főiskola (BMF) Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának jogelődje 2008-ban 110 esztendős. Ebből az alkalomból - a Magyar Tudomány Ünnepe és a 110 év a műszaki szakoktatás és kutatás szolgálatában című XXIV. Nemzetközi Kandó Konferencia eseményeihez kapcsolódva - iskolatörténeti kiállítást rendezett a Tavaszmező utcai Könyvtár a Tavaszmező utca 17. számú épület aulájában.
IFRA 16. Nemzetközi Digitális Kiadói Konferencia
Az IFRA 16. Nemzetközi Digitális Kiadói Konferenciának, a Beyondnak idén Budapest ad otthont. November 20 -tól két napig hazánkban gyülekeznek az iparág szakemberei, a főváros a kiadók epicentrumává alakul.
A nem-koedukált iskoláké a jövő
Bár a fiúk és lányok agyának működése közötti különbségek miatt érdemes újra bevezetni külön iskolákat – véli egy elismert szakértő –, azért az is nagy szerepet játszik a tinédzserkorú diákok teljesítményében, hogy nem kell aggódniuk a másik nem által támasztott követelményeknek való megfelelés miatt.
Szex és az alkohol fiatal korban
A hozzáállás mellett az alkohol a másik kulcstényező, melyre figyelni kell a szexuálisan aktív tinédzserek egészségügyi nevelésekor.
Aki szegény, az tanulatlan marad?
Az oktatási intézmények felügyeletét végző OFSTED (Office for Standards in Education) éves jelentése szerint az általános iskolából távozó tanulók közül minden tizedik gyermek nem éri el tudásban a korosztályától elvárt szintet – legfőképpen matematikából és anyanyelvből vannak hiányosságaik a brit gyermekeknek. Az angol tinédzserek több mint fele az úgynevezett „General Certificate of Secondary Education” (GCSE) – mely a hazai érettségihez hasonlatos – hét-nyolc vizsgatantárgyaiból sem produkálnak jó jegyeket.
Tehetséges Középiskolások Találkozója
A szilárd alapokra épülő innovatív gondolkodásmód és a szorgalmas, erkölcsös munka teszi alkalmassá az embert a vállalkozói létre. A mai középiskolások generációja ezen elvek követésével feloldhatja a vállalkozókkal szemben meglévő előítéleteket – hangzott el a Fiatal Vállalkozók Hete keretében megrendezett Tehetséges Középiskolások Találkozóján..
Egyetemek presztízsrangsora - a cégek szerint
Több cég tervez kevesebb friss diplomást felvenni, mint 2007-ben - olvasható a Világgazdaságban. Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézetének (GVI) frissen publikált kutatásából kiderült, a diplomás pályakezdőket foglalkoztató cégek aránya az idén 11 százalékponttal nőtt ugyan, de a felvételükre vonatkozó szándékok némileg visszafogottabbakká váltak. A megkérdezett cégek felállítottak egy rangsort is aszerint, hogy presztízs tekintetében szerintük melyik felsőoktatási intézmény áll az első három helyen.
Megvan a hatékony tanulás titka!
A San Diego-i UC szakemberei beszámoltak arról, hogyan lehet a hosszú távú tudást javítani. Az olyan aforizmák kombinálásával, mint a „gyakorlat teszi a mestert” és az „eljön mindennek a maga ideje” hasonló eredményekre juthatunk, mint a pszichológiai szaklap, a Psychological Science e havi számában publikált kutatási eredmények. A leckék közötti megfelelő időtávolság ugyanis drámaian fokozhatja a tanulást, mi több, az órák közötti nagyobb szünetek a tanultak hatékonyabb felidézését is eredményezik.
Megszoksz vagy megszöksz?
Idén, 14. alkalommal rendezik meg az Online Educa (http://www.online-educa.com/) nemzetközi konferenciát. A Berlinben, december 3-án kezdődő, háromnapos esemény központi témája továbbra is a technológia által támogatott oktatás és tanulás: a közel 100 ország mindegy kétezer résztvevője megismerkedhet az új oktatási eszközökkel, módszerekkel, valamint a szakértők előadásain keresztül a digitális technológiák oktatási célú felhasználásának területén alakuló trendekkel is.