Adóbevallás és számlák az időszámítás előttről?
Segítséget kér az Egyiptomban fellelt kétezer éves görög szövegek, az úgynevezett oxyrhynchusi papiruszok megfejtéséhez az Oxfordi Egyetem.
Segítséget kér az Egyiptomban fellelt kétezer éves görög szövegek, az úgynevezett oxyrhynchusi papiruszok megfejtéséhez az Oxfordi Egyetem.
Eduline
A Kecskeméti Főiskolán végzett hallgatók 85 százaléka az államvizsgát követő fél éven belül, 95 százaléka egy éven belül talált állást, és negyedük néhány évvel a végzés után már vezető beosztásban dolgozik - közölte Brindza Attila, a Kecskeméti Főiskola tanítóképző karának dékánhelyettese egy uniós projekt keretében végzett felmérés eredményét.
Eduline
Újra Fekete Károly lett a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) rektora, az egyetemi tanár 1997 és 2005 között már betöltötte egyszer ezt a pozíciót. A rektor megbízólevelelét ma vette át Schmitt Pál köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Eduline
A brazil kormány százezer egyetemi hallgató számára biztosít ösztöndíjat külföldi tanulmányokhoz, az ország így próbálja betölteni a mérnökképzésben és más kulcsszakmákban végzők növekvő hiányát - közölték kedden brazil illetékesek.
Eduline
Nehéz megmondani, hogy mennyire elterjedt a hivatkozás nélküli kopipésztelés a magyar felsőoktatásban, mivel az iskolák csak ad hoc módon használnak plágiumszűrő szoftvert – sőt, olyan intézmény is van, ahol tudatosan kerülik a program alkalmazását.
Eduline
Véres verebes mondattal nyerte az Egyesült Államok idei rútirodalmi bajnokságát egy egyetemi tanárnő.
Eduline
A foton, a fény legkisebb egysége "engedelmeskedik" Einstein elméletének, amely szerint semmi sem képes gyorsabban haladni, mint a fény - bizonyították hongkongi tudósok, demonstrálva, hogy lehetetlen az időutazás.
Eduline
Megkezdődött a bontás, a nagytakarítás a debreceni Nagyerdőben, a Campus Fesztivál helyszínén.
Eduline
Kollégiumi férőhelyekre és albérleti támogatásra írt ki pályázatot a következő tanévre kaposvári egyetemisták és főiskolások számára a város önkormányzata, mely erre a célra, illetve különböző ösztöndíjakra az idén összesen 40 millió forintot különített el - közölte a városháza.
Eduline
A műszaki és a természettudományos képzésre jelentkezők számának emelkedése érdekében a készülő felső- és közoktatási törvényt úgy alakítják ki, hogy ezek a képzések keresettebbek legyenek - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az InfoRádióban.
Eduline
Átlagosan több mint 130 ezer dollárt, vagyis 24 millió forintot keresnek évente a Princeton volt hallgatói tíz-tizenkét év munkaviszony után – derül ki a Huffington Post friss összeállításából. Úgy tűnik, az amerikai elitintézmények egykori diákjainak még most sincs problémájuk az álláskereséssel. Milyen fizetésre számíthatnak azok, akik ezeken az egyetemeken tanulnak?
Eduline
Álláskeresés szempontjából a férfiak kedvezőbb helyzetben vannak, mint a nők a workania.hu internetes felmérése szerint.
Eduline
Már az első két napon tíz-tizenöt százalékkal több látogatója volt a 2011-es Campus Fesztiválnak, mint tavaly. Az ötnapos rendezvényen több mint negyven debreceni együttes lép fel, a zárókoncertet a Tankcsapda adja.
Eduline
Betétdíjas műanyagpohárral, kedvezményes kerékpárkölcsönzéssel és a rendezvényhez kapcsolódó "környezetvédelmi adóval" igyekeznek csökkenteni a debreceni Nagyerdő környezetterhelését a Campus Fesztivál szervezői, akik a fiatalokat egyúttal környezettudatosságra ösztönöznék.
Eduline
A vállalkozások közel 90 százaléka alkalmaz frissdiplomásokat - ez az eredménye annak a Népszabadság által szombaton ismertetett kutatásnak, amelyben a Budapesti Gazdasági Főiskola Diplomás Pályakövetési Rendszere keretében csaknem 200 vállalkozás részvételével végeztek.
Eduline
Már több mint száz hamis bérletet találtak eddig a beléptető kapuknál a nulladik nappal szerdán megnyílt debreceni Campus Fesztivál rendezői, akik emiatt a rendőrséghez fordultak.
Eduline
Akár harmincöt év börtönbüntetést is kaphat a Harvard egyik ösztöndíjasa – azzal vádolják, hogy majdnem ötmillió tudományos cikket és tanulmányt lopott le egy kutatási hálózatról.
Eduline
Egyre reménytelenebbnek tűnik az amerikai frissdiplomások munkaerő-piaci helyzete: az „elveszett generáció” akár az elnökválasztás kimenetelét is eldöntheti.
Eduline
Az egészségügyi államtitkárság szerdán meghirdette azt a szakorvos- és szakgyógyszerészjelöltek számára kiírt ösztöndíjpályázatot; öt évig nettó havi 100 ezer forintos támogatást kaphatnak azok a képzésüket kezdő fiatalok, akik vállalják, hogy tíz évig az állami egészségügyben fognak dolgozni, és nem fogadnak el hálapénzt.
Eduline
A kavicsok formavilágát idéző játszószerek kiállítását láthatják az érdeklődők csütörtöktől a Nyugat-magyarországi Egyetem (NYME) Alkalmazott Művészeti Intézetének területén Sopronban.
Eduline