Minisztériumi koki a marosvásárhelyi egyetemnek: mégis lesz magyar tagozat

A román oktatási minisztérium hivatalos átiratban kérte a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vezetőségétől, hogy maradéktalanul érvényesítse a multikulturális jelleget az intézmény egyetemi chartájában - olvasható a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közleményében.

  • Eduline

A közlemény szerint Markó Béla oktatásért felelős romániai miniszterelnök-helyettes hivatala arról tájékoztatott, hogy az oktatási minisztérium által kért módosítások biztosítják a magyar tagozat, valamint az ennek megalapításához szükséges különálló intézetek létrehozásának és működésének feltételeit.

Romániában minden egyetem köteles volt új egyetemi chartát elfogadni a január 1-jétől hatályba lépett új oktatási törvény értelmében. A jogszabály három multikulturális egyetemet nevez meg, ezek közül az egyik a MOGYE, amelyben a jogszabály szerint létre kellett volna hozni a magyar intézeteket.

Az intézetek lényegében az egykori tanszékek, a különbség annyi, hogy az intézetek nagyobb oktatásszervezési hatáskörrel rendelkeznek az új törvény szerint mint a régi tanszékek. A jogszabály szerint a nemzeti kisebbségek nyelvén zajló oktatás szerint külön tagozatot kell létrehozni, amelynek alapját ezek az intézetek képezik.

Az egyetem román többségű szenátusa a magyar oktatók magyar intézetek létesítésére vonatkozó kérését a nyáron elutasította, és olyan egyetemi chartát fogadott el, amely továbbra is szakonként, és nem tannyelv szerint alapította meg az új egyetemi intézeteket. A magyar oktatók hiába tiltakoztak távolmaradással, a szenátusban a román oktatóknak kétharmados többségük van.

Az egyetem szabályzatát azonban a román oktatási minisztériumnak is jóvá kell hagynia, ezért a magyar oktatók és a politikai szervezetek abban reménykedtek, hogy a minisztérium visszautasítja a chartát, és felszólítja az egyetemet a jogszabály betartására.

Az RMDSZ közleménye szerint az egyetemnek október 5-én elküldött minisztériumi átirat arra kéri a MOGYE vezetőségét, hogy összesen tizenhat pontban módosítsa szervezési szabályzatát.

Az átirat előírja a charta 39. cikkelyének újrafogalmazását, amely a minisztérium szerint úgy rendelkezne, hogy az egyetemnek önálló tagozatokból álló struktúrát kell létrehoznia. Emellett a 36. cikkely esetében olyan új bekezdés beiktatását kéri, amely kimondja a multikulturális egyetemek sajátos struktúrájának biztosítását és tiszteletben tartását.

A minisztérium a charta 46. pontja 1. bekezdésének átfogalmazását is szükségesnek látja. A javasolt szövegváltozat leszögezi: az egyetemen zajló elméleti oktatás, valamint a klinikai és szakmai gyakorlat román, magyar és angol nyelveken zajlik. A magyar diákok ugyanis a klinikai és szakmai gyakorlatot jelenleg román nyelven végzik.

MTI 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.