Miért kapnak kevesebb ösztöndíjat a közgázos hallgatók?

A megszokottnál jóval alacsonyabb összegű ösztöndíjat kapnak ebben a félévben a Budapesti Corvinus Egyetem közgazdaságtudományi, társadalomtudományi és gazdálkodástudományi karának hallgatói, a Diákjóléti Bizottság szerint azért, mert az intézmény államilag finanszírozott keretszáma évről évre csökken.

  • Eduline

A három kar hallgatói önkormányzatának közleményében az áll, hogy az intézmény költségvetését, így a tanulmányi ösztöndíjra fordítható összeget mindig az előző év március 15-i és október 15-i létszámjelentés adatai alapján határozzák meg, „az előző években a hallgatói létszám folyamatos csökkentése oda vezetett, hogy a megvalósult kifizetések mindig meghaladták az utólagosan kiszámított, reális keretösszeget, így negatív különbözetek léptek fel”.

Horváth Szabolcs

Szeptember elején a Corvinus gazdasági vezetői úgy döntöttek, ebben a félévben kisebb keretösszegből kell gazdálkodni, vagyis az összes hallgató alacsonyabb összegű ösztöndíjat kap majd.

Hogyan számolják ki a tanulmányi ösztöndíjat?

Tanulmányi ösztöndíjat csak akkor kaphatsz, ha államilag finanszírozott képzésre jársz, és nem csúsztál ki a tíz félévből: a havonta járó összeget az intézmények saját szabályzatukban leírt kreditindex-számítás alapján határozzák meg, a számítás módszertana tehát egyetemenként és főiskolánként elérhet, de az biztos, hogy legalább 3-3,5-ös átlagot kell ahhoz elérned ahhoz, hogy tanulmányi ösztöndíjat kaphass.

Az ELTE-n például a tanulmányi osztály határozza meg a hallgatók korrigáltkreditindex-értékét (KKI) - ez utóbbi annyiban különbözik a "sima" kreditindextől, hogy a kiszámításánál azt is figyelembe veszik, összesen hány tantárgyat vettél fel a félév elején, ezekből hányat teljesítettél, és hányat adtál le. Ösztöndíjat csak akkor kaphatsz, ha a KKI-értéked meghaladja a szakodra és az évfolyamodra jellemző átlagteljesítményt. 2007-ben egyébként változott a rendszer: három éve az államilag finanszírozott hallgatóknak legfeljebb ötven százaléka részesülhet ösztöndíjban, amelynek az összege nem lehet kevesebb, mint a hallgatói normatíva öt százaléka – vagyis 5950 forint. Milyen támogatásokat és ösztöndíjakat igényelhetsz egyetemistaként? Összefoglalónkat itt olvashatod el.

eduline

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.