Összevonhatnak három egyetemet Marosvásárhelyen

Három marosvásárhelyi felsőoktatási intézmény, köztük az orvosi és a művészeti egyetem összevonását javasolta Marius Pascan Maros megyei prefektus, aki az orvosi egyetemen a magyar nyelvű oktatást hibáztatja amiatt, hogy az intézmény csak második kategóriába került a romániai egyetemek rangsorolásakor.





Keményen visszaszóltak Réthelyinek az ELTE bölcsészei

„A magyar felsőoktatásért is felelős minisztérium vezetője súlyos tévedésben él, érvrendszerét sztereotípiákra építi” – így reagált Réthelyi Miklós hvg.hu-nak adott interjújára az ELTE bölcsészkarának hallgatói önkormányzata. A nemzetierőforrás-miniszter szerint "véget kell vetni az akár évtizedig is elnyúló egyetemista életformának, nem lehet valaki örök bölcsész”.



Hol tanultak a világ leggazdagabb asszonyai?

A leggazdagabb nők többsége soha nem járt egyetemre, családi örökségnek köszönhetik milliárdjaikat. Ha összeadnánk a világ öt legtehetősebb asszonyának vagyonát, az összeg több mint százmilliárd dollárra rúgna.


Miért kapnak kevesebb ösztöndíjat a közgázos hallgatók?

A megszokottnál jóval alacsonyabb összegű ösztöndíjat kapnak ebben a félévben a Budapesti Corvinus Egyetem közgazdaságtudományi, társadalomtudományi és gazdálkodástudományi karának hallgatói, a Diákjóléti Bizottság szerint azért, mert az intézmény államilag finanszírozott keretszáma évről évre csökken.





Ösztöndíjat kaphatnak a jól tanuló nemzetiségi diákok

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint a tárcája által alapított, a nemzetiségi diákok felsőoktatási tanulmányait támogató ösztöndíj abban segíti a tanulókat, hogy a jövőben saját közösségüket és a magyarságot is gazdagíthassák.




Új szabályok jönnek 2012-től: változik a jogi szakvizsga

A jogi szakvizsga továbbra is egységes rendszerű lesz, azonban a jelenlegi egy írásbeli részvizsga és három szóbeli vizsga rendje felcserélődik a kormány tervei szerint: három írásbeli vizsga lesz, illetve egy általános szóbelin kell majd megfelelniük a jelölteknek.