Milyen dokumentumok kellenek a kollégiumi jelentkezéshez?
Mutatjuk, milyen hivatalos iratokat kell beszereznetek, ha albérlet helyett inkább a kollégium mellett döntenétek.
Mutatjuk, milyen hivatalos iratokat kell beszereznetek, ha albérlet helyett inkább a kollégium mellett döntenétek.
Egy Heves megyei kistelepülésen nőtt fel roma anya és nem roma apa gyerekeként Jónás Szimonetta, aki általános iskolásként azt gondolta, még érettségije sem lesz, idén júniusban viszont diplomát szerzett az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetemen. Új cikksorozatunkban olyan roma fiatalokat mutatunk be, akik a negatív sztereotípiákat legyőzve kitörtek a szegénységből és diplomás, sikeres emberek lettek.
Székács Linda
Bruno van Pottelsberghe belga közgazdász lett a Corvinus Egyetem új rektora.
Csütörtökön vízre szállnak a vitorlázók a 2024-es párizsi olimpián. Magyar színekben két versenyző méretteti meg magát; Érdi Mária és Vadnai Jonatán.
Székács Linda
32600 négyzetméteren, 8 épületet fognak lebontani a VIII. kerületben, hogy helyet csináljanak az egyetem új campusának.
Általában 12, bizonyos esetekben pedig 14 féléve is lehet a hallgatóknak arra, hogy állami ösztöndíjas képzésben tanuljanak. Mutatjuk, mit kell tudnotok, ha államilag támogatott formában tanultok a felsőoktatásban.
25 év felett is jár a diákigazolvány ha aktív hallgatók vagytok? Olvasói kérdésre válaszolunk.
Öt magyar sportlövő, Fábián Sára Ráhel, Major Veronika, Mészáros Eszter, Pekler Zalán Tibor és Péni István szerzett kvalifikációt a 2024-es párizsi világversenyre, az olimpiára. A sport mellett azonban a tanulmányaikra is ügyelnek; még egyetemre járnak vagy már megszerezték a diplomájukat.
Székács Linda
Az Orbán Viktor által aláírt rendelet a kihirdetés utáni nyolcadik napon fog hatályba lépni.
Mutatjuk, hogy a versenysport mellett hol tanulnak a magyar olimpiai csapat cselgáncsozói.
Székács Linda
Jól hangzik, hogy nem kell fizetni, ennek ugyanakkor vannak bizonyos feltételei. Mutatjuk őket.
Székács Linda
Nem vettek fel állami ösztöndíjas szakra? Nem kell aggódni, hoztunk pár ösztöndíjat, amelyeket akkor is megigényelhettek, ha önköltséges képzésben fogtok tanulni.
A versenysport mellett a tanulmányaikra is ügyelnek; számos olimpiai magyar vívó a felkészülések és edzések közben még egyetemre jár, vizsgázik, vagy több diplomát is szerzett. Összeszedtük, melyik egyetemeken tanulnak vagy tanultak a 2024-es párizsi olimpia magyar vívói.
Székács Linda
Közel 600 magyar hallgató vett részt a versenyeken.
A 2024-es párizsi olimpián három triatlonista versenyzik magyar színekben.
Székács Linda
A versenysport mellett diplomát is szerzett.
Székács Linda
Van köztük olyan, aki már végzett, míg Molnár Dóra a napokban felvételizett, Jackl Vivien pedig szeptemberben még csak 10. osztályos lesz, de a napokban már az olimpián úszik. Utánajártunk, hol tanulnak az olimpiai úszóink.
Székács Linda
A közösség szerint az intézményeik szándékos tönkretétele a cél.
Tóth Míra önállóan készült fel a külföldi egyetemi felvételire. Bár úgy gondolja, jól fogja érezni magát Franciaországban, az ott megszerzett tudását később hazahozná majd.
Székács Linda
Még ma fizetésképtelenné válhat a lelkészképző főiskola.