Több százan gyűltek össze ma a Színművészetinél: fotók
Mutatjuk a ma délutáni Ne szavazd meg! - #freeSzFE megmozdulás képeit a Színház- és Filmművészeti Egyetemről. Több százan gyűltek össze az Urániánál, az eseményről a HVG tudósított.
Mutatjuk a ma délutáni Ne szavazd meg! - #freeSzFE megmozdulás képeit a Színház- és Filmművészeti Egyetemről. Több százan gyűltek össze az Urániánál, az eseményről a HVG tudósított.
Eduline
A Színház- és Filmművészeti Egyetem levélben kéri Palkovics Lászlót, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszerét, hogy egyeztessen az egyetemmel a modellváltás kapcsán.
Eduline
A Kaposvári Egyetem figyelembe vette a hallgatók és szülők kérését, illetve az aktuális járványügyi helyzetet, és mégis megtartják az idei diplomaosztókat.
Eduline
Megnéztük, hogy lehetséges-e már az első félévben halasztani, ha valaki idén jelentkezett egyetemre, de úgy dönt, hogy még nem kezdené meg a tanulmányait.
Eduline
Régi igényük válik valóra a hallgatóknak a következő szemesztertől, ugyanis a kormány több mint duplájára növeli a Diákhitel1-et. Így már egy tanévben akár másfél millió forint segítséghez is juthatnak a diákok.
Eduline
Meghosszabbították a diákigazolványok érvényességét, vagyis még tovább élhettek diákkedvezményekkel akkor is, ha már márciusban lejárt az igazolványotok.
Eduline
Ne szavazd meg! - #freeSzFE címmel szerveznek megmozdulást a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói.
Eduline
Két nagyobb ausztrál egyetem is közölte, azt tervezik, hogy repülőgéppel viszik vissza az országba azt a több száz külföldi diákot, akik a koronavírus-járvány miatti határlezárások miatt félbehagyták a tanulmányaikat.
Eduline
Meddig használhatjátok az előző félévi, meghosszabbított érvényességű diákigazolványokat?
Eduline
A jelenlegi és volt diákok után most több belföldi és határon túli szervezet is felszólalt a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) átalakítása ellen.
Eduline
13 ezer volt hallgató már biztosan átvette az oklevelét.
Eduline
A 2020-as nyelvvizsgamentes oklevélkiadások elkezdődtek, de melyik tudományterület diplomásainak száma nőtt meg a legjobban az intézkedés miatt? Itt vannak a bennragadt diplomások statisztikái.
Talabér Dominika
Csukott szemes vagy feltartott kezes szóbeli, a laptop képernyőjével szembe állított tükör, és a szoba körbemutatása vizsgázás előtt. Ilyen, és ehhez hasonló történetek keringenek az interneten az online vizsgákkal kapcsolatban. Kíváncsiak voltunk, ebből mi lehet igaz, és hogyan élitek meg az idei vizsgaidőszakot, ezért titeket kérdeztünk a rendhagyó félévzárásról.
Tóth Alexandra
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) is modellváltásra készül, aminek a volt diákok sem örülnek. Az egykori hallgatók petíciót indítottak az átalakítás ellen, amit azóta már közel ötszázan írtak alá.
Eduline
Ha a járvány miatt maradt nálatok könyvtári könyv, hamarosan személyesen vihetitek majd vissza.
Eduline
A Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, és a Pécsi Tudományegyetem vezeti a magyar intézmények listáját a Quacquarelli Symonds (QS) 2021-es felsőoktatási világrangsorában. A tavalyi hathoz képest most két új szereplővel összesen nyolc hazai egyetem került be a legjobbak közé.
Csik Veronika
Van-e rá lehetőségetek, hogy egyszerre két alapszakos képzésen vegyetek részt államilag támogatott formában? Itt találjátok a választ.
Eduline
Államiból alapítványi fenntartásúvá válna a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) is, a hallgatók azonban nem lelkesednek az ötletért, közleményben tiltakoznak.
Eduline
Milyen következménnyel jár, ha szakot váltotok az egyetemen? Itt vannak a szabályok.
Eduline
Jól tanultok és van a tarsolyotokban kutatási terv is? Szuper ösztöndíjakat ajánlunk.
Eduline