Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Régi igényük válik valóra a hallgatóknak a következő szemesztertől, ugyanis a kormány több mint duplájára növeli a Diákhitel1-et. Így már egy tanévben akár másfél millió forint segítséghez is juthatnak a diákok.
A következő tanév első szemeszterétől már nemcsak havi 70 ezer forintot igényelhetnek azok a hallgatók, akik a szabadfelhasználású Diákhitel1-et választják, a maximumösszeget ugyanis 150 ezer forintra emelte a kormány. Ez régi igényük volt a hallgatói önkormányzatoknak és a hallgatóknak is, hiszen a lakhatási költségek folyamatosan emelkedtek, főleg a nagyvárosokban - mondta az InfoRádiónak Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója, majd hozzátette: akik eddig igényelték a Diákhitel1-et, ők mind a 70 ezer forintos maximumösszeget kérték.
Magyar Péter arra is kitért, hogy mintegy 60 százalékkal többen igényelték idén eddig a Diákhitel1-et, mint tavaly. A tavaszi félévre visszamenőleg június 15-ig lehetett leadni az igénylést, legközelebb majd a következő tanév első szemeszterére - azaz augsuztustól - lehet diákhitelt igényelni.
Sok egyetemista mégsem juthatott hozzá az új Diákhitel Pluszhoz
Hoppon maradtak azok a diákok, akik úgy igényelték az új, Diáhkitel Pluszt, hogy előtte már folyósították számukra a nyelvtanulási diákhitelt is.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.