A Színművészeti volt diákjai is tiltakoznak az egyetem tervezett átalakítása ellen

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) is modellváltásra készül, aminek a volt diákok sem örülnek. Az egykori hallgatók petíciót indítottak az átalakítás ellen, amit azóta már közel ötszázan írtak alá.

  • Eduline

Csatlakozva a jelenlegi hallgatókhoz, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) több száz volt diákja kezdett tiltakozásba az egyetem tervezett átalakítása ellen - szúrta ki az Index.hu. Eddig közel ötszázan írták alá a petíciót - köztük például Enyedi Ildikó, Mácsai Pál, Pálfi György, Ónodi Eszter, Schilling Árpád, Rév Marcell vagy Kováts Adél, de már nagyon hosszú a lista. A tiltakozók között színházigazgatók, színészek, dramaturgok, operatőrök és más színházi és filmes alkotók nevei is megtalálhatók.

A nyilatkozatban ők is megerősítik, hogy a képzésük „teljes ideje alatt mindennemű oktatási tevékenység ideológiáktól mentesen, a szabad gondolkozás jegyében zajlott”. Emellett arra kérik „Magyarország felelős parlamenti képviselőit, hogy ne asszisztáljanak a hazai színházi és filmes képzés egyetlen, 155 éves múltra visszatekintő állami intézményének ideológiai alapon történő kivéreztetéséhez”.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy május 26-án nyújtották be az egyetem átalakításával kapcsolatos törvénytervezetet az Országgyűlésnek. Mint kiderült, erről az egyetem vezetőségét nem tájékoztatták, és a sajtóból értesültek a modellváltásról. Erről itt írtunk részletesebben.

Corvinus-modell és összeolvadások: több egyetemen is jelentős átszervezések lesznek

Az utóbbi időben számos egyetemről lehetett hallani, amely modellváltásra vagy összeolvadásra készül. Azóta több intézménnyel kapcsolatban meg is születtek a döntések, de olyan is akad, ahol még nem derült ki minden az átalakításról. Mikortól lépnek életbe az új szabályok? Összegyűjtöttük, eddig mit lehet tudni.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.