Virtuális diplomaosztó helyett személyesen vehetik át az oklevelüket a Kaposvári Egyetem végzősei

A Kaposvári Egyetem figyelembe vette a hallgatók és szülők kérését, illetve az aktuális járványügyi helyzetet, és mégis megtartják az idei diplomaosztókat.

  • Eduline

Az utóbbi időben több végzett hallgató és szülő is megkereste az egyetemet azzal a kéréssel, hogy a korlátozások feloldása, illetve most már a veszélyhelyzet megszüntetése után szervezzék meg személyesen a diplomaosztókat. A Kaposvári Egyetem figyelembe vette a kéréseket, és végül úgy döntött, hogy a virtuális diplomaosztók helyett a végzett hallgatók idén is személyesen vehetik át oklevelüket. Az ünnepségeket ugyanakkor a maximális biztonság érdekében hozzátartozók nélkül, karonként, kizárólag a végzettek jelenlétével szervezik meg.

Vajon a többi egyetemen is megtartják kisebb csoportokban a diplomaosztókat, vagy egy későbbi időpontban, esetleg viruálisan szervezik meg az ünnepségeket? Ha ti is idén fejezitek be az egyetemet vagy főiskolát és van már infótok a diplomaosztóról, írjátok meg nekünk Facebookon vagy az [email protected].

Egy malajziai egyetemen is robotok segítségével tartanák meg a diplomaosztókat

A végzős hallgatók azonban nem lelkesednek az ötletért.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.