Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Meddig használhatjátok az előző félévi, meghosszabbított érvényességű diákigazolványokat?
Frissítés: 2020. június 18-ával véget ért a veszélyhelyzet Magyarországon, a legújabb Magyar Közlöny szerint a lejáró hivatalos okmányok a veszélyhelyzet megszűnését követő 180 napig érvényesek.
Ahogyan arról még március végén írtunk, a egyetemi, főiskolai tanulóként a diákigazolványotokon lévő matrica lejárta után is kedvezményesen utazhattok az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tájékoztatása szerint.
Így tehát még az elsőféléves matricával vagy külön igazolással is gond nélkül használhattátok a diákkedvezményeket. Ez azonban a veszélyhelyzet lejártát követő 15. napon véget ér, vagyis azután gondoskodnotok kell az újraérvényesítésről - ha még diákok lesztek a következő tanévben is. A veszélyhelyzet végéről egyébként a napokban fognak dönteni az országban.
Végzősök! Eddig van időtök munkát találni, ha nem szeretnétek többezer forintot fizetni
Idén tavasszal vagy nyár elején érettségiztetek, diplomáztatok vagy fejeztétek be az OKJ-s tanulmányaitokat? Meddig kell újabb képzést elkezdenetek vagy munkát találnotok, ha nem szeretnétek saját zsebből fizetni az egészségügyi szolgáltatási járulékot, azaz a TB-t? Mutatjuk a részleteket.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.