Végzősök! Eddig van időtök munkát találni, ha nem szeretnétek többezer forintot fizetni

Idén tavasszal vagy nyár elején érettségiztetek, diplomáztatok vagy fejeztétek be az OKJ-s tanulmányaitokat? Meddig kell újabb képzést elkezdenetek vagy munkát találnotok, ha nem szeretnétek saját zsebből fizetni az egészségügyi szolgáltatási járulékot, azaz a TB-t? Mutatjuk a részleteket.

  • Eduline

Az érettségi és a bizonyítványszerzés, vagy a diploma után más rendszer jön, aminek az árnyoldalaira is érdemes figyelnetek. Ilyen például, hogy önállóan kell a TB-járulékot fizetnetek, ha már nem álltok hallgatói vagy tanulói jogviszonyban, de még munkát sem találtatok.

Mikortól kell fizetnetek?

A diákigazolványotok érvényességi idejét követő 46. naptól. Ez azt jelenti, ha most tavasszal fejeztétek be a középiskolát, egyetemet vagy főiskolát, akkor még október 31-ig érvényes a diákigazolványotok, vagyis onnantól számít a 45 nap. Azaz december 16-tól már saját zsebből kell fizetnetek a TB-teket, ha addig nem kezdtek el dolgozni és nem is tanultatok tovább.

Mennyit kell fizetni?

2020-ban a TB-járulék összege 7710 forint, azaz napi 257 forint.

Magasabb volt az átlagkereset márciusban, mint egy évvel korábban - friss adatok

Most megnézhetitek a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatait az átlagkeresetekről. A vizsgált időszakot a koronavírus-járvány gazdasági következményei még csak részben érintették.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.