A kollégiumból tűnt el egy 21 éves holland hallgató Notthinghamben
Csoporttársai szombat este találkoztak utoljára a 21 éves holland hallgatóval, azóta senki nem látta: a rendőrség már értesítette a diák szüleit.
Csoporttársai szombat este találkoztak utoljára a 21 éves holland hallgatóval, azóta senki nem látta: a rendőrség már értesítette a diák szüleit.
Eduline
Megemlékező felvonulás volt szerdán Athénban az 1973-as, levert diáklázadás évfordulóján; fiatalok egy kis csoportja közben kövekkel dobálta meg a rendezvényt biztosító rendőröket, akik egy sorozat könnygázgránáttal válaszoltak.
Eduline
Nem elegáns ilyen cirkuszt csinálni négy hónappal a megbízatás lejárta előtt – reagált a Debreceni Egyetem gazdasági tanácsának egyik tagja az oktatási kormányzat tervére, amely lemondatná a felsőoktatási intézmények gazdasági tanácsába az előző kormányzat idején delegált külső tagokat.
Eduline
Több ezer fontos kárt okoztak a nagy-britanniai iskoláknak az elmúlt egy hónapban fémtolvajok – legutóbb egy kenti oktatási intézmény tetőszerkezetét rongálták meg.
Eduline
Magas pályakezdő bérek, már a képzés elején kiemelt ösztöndíjak, osztatlan képzés, megfelelő színvonalú továbbképzés és az elhelyezkedés garantálása - így foglalta össze Pokorni Zoltán, a parlament oktatási bizottságának fideszes elnöke a pedagógus-életpályamodell általa legfontosabbnak ítélt elemeit szerdán egy szakmai konferencián Budapesten. Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár lehetséges modellként említette, hogy a pedagógus-életpálya egy kétéves gyakornoki időszakból és három - kivételes esetben négy - további szakaszból állna.
Eduline
Elbocsátanák a minősítővizsgán kétszer elbukott tanárokat az oktatási kormányzat tervei szerint – állítja a Magyar Nemzet.
Eduline
Kiverte a biztosítékot a tanároknál a pedagógus életpályamodell – az oktatási államtitkárság ugyanis egyik pedagógus szakszervezet véleményét sem kérte ki a tervezet kidolgozásakor. A bértábla átalakításával elégedettek az iskolák, de a tanárok "vizsgáztatása" már nem aratott osztatlan sikert. Az új rendszert leghamarabb a 2012/2013-es tanévben vezethetik be.
Eduline
A Kecskeméti Főiskola kollégiumában egy hallgató feltehetően ájulásig részegre itta magát, elaludt, majd megfulladt saját hányásától.
Eduline
Szeretnéd tudni, mit gondolnak a világról, a jövőről, Magyarországról és persze saját magukról a fiatalok? TEDxYouth 2010. november 20-án Budapestet is meghódítja!
Eduline
Az ELTE Társadalomtudományi Szakkollégium (Társtudkoli) hatodik alkalommal rendezi meg a Lágymányosi Campus Északi épületének alagsorában a SZÉ-t, azaz hivatalos nevén a Szakkollégium Éjszakáját. A szervezők mindenkit várnak az ingyenes rendezvényre, függetlenül attól, hogy ELTE-s vagy sem.
Eduline
A HR szakemberek 68 százaléka véli úgy, hogy az egyetem befejezését követően azonnal hasznosítható tudással kell rendelkezniük a friss diplomásoknak - derül ki a berlini székhelyű Trendence Intézet Campus 360 nevet viselő kutatásából, melyben húsz ország HR szakembereinek válaszai alapján adják meg az ideális diplomás ismérveit. A Magyarországon először publikált adatok szerint a toborzók ötöde tartja fontosnak a diploma érdemjegyét, az pedig, hogy a pályázó melyik felsőoktatási intézményben tanult, tíz toborzó közül három számára fontos csupán.
Edupress
Négyéves ösztöndíjat kínál kiemelkedő tanulmányi teljesítményű végzős középiskolásoknak a Klein Family Scholarship – a kiválasztott hallgató négy évig tanulhat a University of the South-on, az Egyesült Államokban.
Eduline
Pánik tört ki a skóciai Stirling Egyetemen, az egyik hallgató ugyanis Facebook-oldalára több képet feltöltött egy fegyverutánzatról.
Eduline
Vannak kéréseink, amelyekből az egyeztetéseken sem fogunk engedni – mondta az új felsőoktatási törvény vitairatáról Körösparti Péter, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke, aki az Eduline-nak adott interjújában úgy fogalmazott, az egyetemi és főiskolai szenátus átalakításáról szóló terveket olyan professzorok dolgozták ki, akik soha nem vezettek még felsőoktatási intézményt.
Eduline
Vakvezető lóval jár egyetemre egy muszlim vallású, látássérült hallgató az Egyesült Államokban.
Eduline
A tanárok óraszámának csökkentését, az alkotói szabadságot és a középiskolai nulladik évfolyam tervét támogatja, a nyelvek oktatásának szigorítását és a tankönyvek ingyenessé tételét azonban egyelőre nem tartja indokoltnak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.
Eduline
Sérti a gyermek védelemhez és gondoskodáshoz való jogát, ha az iskolában egy tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott filmet tizenkét-tizennégy éveseknek vetítenek le - állapította meg Szabó Máté ombudsman egy drogprevenciós oktatás részeként levetített film kapcsán indított vizsgálatában.
Eduline
A felsőoktatás átalakításáról szóló alapelvekben és a közös célokban megállapodott Pokorni Zoltán Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterrel hétfői budapesti megbeszélésükön. Az oktatási bizottság fideszes elnöke közölte: a megállapodás szövegszerű változtatását várhatóan még a héten nyilvánosságra hozzák. Az oktatási államtitkárság tájékoztatása szerint jó esély van arra, hogy egyetértésre jussanak a felek a szakmai kérdésekben. A találkozón szóba került a jövőbeni egyeztetés kérdése is.
Eduline
Ezen a héten sem lesz hiány nyílt napokból: az Eduline összegyűjtötte, melyik egyetemen és főiskolán érdeklődhetsz a képzésekről, az elhelyezkedési esélyekről és a továbbtanulási lehetőségekről. Nyílt napok - hétfőtől péntekig.
Eduline
Egy kétéves gyakornoki időszakból és három - kivételes esetben négy - további szakaszból állna a pedagógus életpálya az oktatási államtitkárság által készített koncepció szerint, amelynek része az egyéves alkotói szabadság is. Az új pedagógus előmeneteli rendszer bevezetésére leghamarabb a 2012/2013-es tanévben kerülhet sor.
Eduline