#Egyéb

757 millió forintot kapnak az egyházi iskolák

Összesen 757 millió forintot kapnak az egyházak a 2009-re vonatkozó egyházi közoktatási kiegészítő normatíva korrekciójaként, és több mint egymilliárd forint a szociális kiegészítő támogatás - számolt be Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházügyi, civilügyi és nemzetiségi államtitkára november 10-én. Hozzátette: nyolc év után először van megegyezés a kormányzat és az egyházi szakértők között a zárszámadási törvényt illetően.




Videó: dühös hallgatók verték szét az irodaházat

Valósággal megostromolta és egy időre megszállta a kormányzó brit Konzervatív Párt központjának is otthont adó londoni irodaházat az egyetemi tandíj felső határának meredek emelése ellen tüntető tömeg szerda este. Az erőszakcselekményekbe torkolló megmozdulásnak több sérültje volt, és a Scotland Yardot saját főparancsnoka is bírálta az elégtelennek bizonyult rendőri készültség miatt.


Meztelen hallgató támadt a rektorra - nagy a botrány

A cambridge-i Churchill College vezetőit alighanem már a legelvetemültebb hallgató sem tudja zavarba hozni: 2005 óta az oktatóknak többek között meztelenül randalírozó sportolókkal, komoly verekedésekkel és botrányos egyetemi bulikkal is kellett foglalkozniuk.





Kisbolygót neveztek el a magyar diákokról

Az ifjú feltalálókat és tudósjelölteket keressük mottóval hirdette meg huszadik alkalommal a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal és a Duna Televízióval közösen az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt.


Minden második diákot megszégyenítenek az iskolában

A magyar oktatáspolitika elfogadta, hogy az iskolai veszélyek témaköre legyen a következő félévben kezdődő Európai Uniós elnökségünk önálló magyar felvetése - közölte Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa szerdán egy budapesti sajtóbeszélgetésen.









Mire kérhet, mire nem kérhet pénzt az iskola?

Félévenként akár tíz-tizenkétezer forintos plusz költséget is jelenthet a családok számára az erdei iskola, a kulturális hozzájárulás és a fénymásolási díj – pedig ezekért az iskolák elvileg nem kérhetnének pénzt a szülőktől. Az Eduline utánajárt, kötelező-e befizetni az osztálypénzt, a gyümölcspénzt és a higiéniai hozzájárulást.



Megint egymásnak feszült Hoffmann Rózsa és Pokorni Zoltán

Nem a sajtón keresztül üzengetve kell megtárgyalni a most készülő új felsőoktatási törvény koncepcióját - közölte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár kedden arra reagálva, hogy Pokorni Zoltán, a Fidesz vezető oktatáspolitikusa a törvény koncepciója kapcsán kritikákat fogalmazott meg.