Különleges pályázat és "földönkívüli" díj középiskolásoknak

Ember az űrben - Gagarin öröksége címmel hirdette meg a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) az amerikai Nemzetközi Űrtábor magyar résztvevőinek kiválasztását célzó pályázatait.

  • Eduline

1992 óta évente két középiskolás diák - egy fiú és egy lány, valamint felnőtt kísérőjük - képviselheti Magyarországot az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA űrtáborában az Alabama állambeli Huntsville-ben. A delegálást a MANT végzi, minden évben az általa meghirdetett diákpályázaton választja ki a legjobb helyezést elért középiskolásokat. Az űr- és rakétaközpontban megrendezendő táborban a diákok megismerkedhetnek az űrkutatás legújabb eredményeivel és az emberes űrtevékenységgel, kipróbálhatják magukat űrhajósoknak épült szimulátorokban - sétálhatnak például a holdi gravitációban -, vezethetik az amerikai űrrepülőgépet, búvárok segítségével víz alatti szereléseket végezhetnek és  találkozhatnak amerikai asztronautákkal.

Tavaly a MANT az Informatika a Látássérültekért Alapítvánnyal együttműködve két kategóriában, 10-14, illetve 15-18 éves látássérült fiatalok számára is kiírta a pályázatot - ők 2010-ben első ízben vehettek részt a speciális űrtáborban. A MANT közleménye szerint a 2011-es táborba jelentkezőknek ezúttal újfajta, izgalmas megmérettetésen kell átesniük. "A korábban megszokottól ellentétben a diákok nemcsak esszéírásban mérhetik össze tudásukat, hanem a választható feladatok között szerepel grafika, poszter készítése, tervezési munka, valamint egy kérdéssor megválaszolása" - mutat rá a társaság.

Az idei pályázat témájának apropóját az adja, hogy 2011 áprilisában lesz ötven éve, hogy Jurij Gagarin személyében a Vosztok-1 űrhajó fedélzetén jutott először ember Föld körüli pályára. A pályázaton nemcsak középiskolások (15-18 évesek), hanem fiatalabbak is indulhatnak, a 10-14 éves korosztály legjobbjai is értékes jutalomban részesülnek.

A jelentkező pedagógusok közül a legjobb 2012-ben kísérheti el a diákokat. A kísérő a tanári űrtáborban vesz részt, ahol az űrkutatással, annak az oktatásban való hasznosításával kapcsolatos ismeretekhez  jut. A látássérült pályázók közül a legjobb pályaművet benyújtó vak és a legeredményesebb gyengénlátó, angolul társalgási szinten beszélő fiatal juthat el a speciális amerikai űrtáborba, az utazáshoz felnőtt kísérőt biztosítanak. A pályázat feltételei a MANT honlapján (

http://www.mant.hu

) olvashatók.

MTI

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.

Megválasztották a HÖOK új elnökét

Az új elnök programjának középpontjában a hallgatói érdekképviselet megerősítése, az egyetemek közötti együttműködés fejlesztése, valamint a felsőoktatás előtt álló változásokra való felkészülés áll.