Halálra itta magát a kollégiumban egy kecskeméti hallgató

A Kecskeméti Főiskola kollégiumában egy hallgató feltehetően ájulásig részegre itta magát, elaludt, majd megfulladt saját hányásától.

  • Eduline

Péntekről szombatra virradó éjjel történt a tragédia a Kecskeméti Főiskola homokbányai kollégiumában, a gólyabál estéjén a 20 éves fülöpjakabi diák - társai elmondása alapján - nagyon berúgott. Az ájulásig részeg fiatalember magára maradt kollégiumi szobájában, ahol hajnalban találtak rá társai, írja a hvg.hu.

A kollégium épülete
Kecskeméti Lapok

A diák akkor már nem élt, az elsődleges orvosi vélemény szerint részegen elaludt a fiatalember, majd hányása a légcsövébe került, s megfulladt. A rendőrség még vizsgálja a haláleset körülményeit, elrendelték az igazságügyi orvosszakértői boncolást, s folyamatosan hallgatják meg a tanúkat az ügyben.

eduline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.